Jelenlegi hely

Andorka Rudolf 1944 körül
Hervé Jutka édesanyjával
A Fráter testvérek 2007-ben
Molnár (Hervé) Jutka édesanyjával
Hegedűs Éva férjével, dr. Korach Mórral
A Vörös gyerekek Balatonmáriafürdőn,  1957
Andorka Rudolf és édesanyja a kitelepítés idején
Domokos Pál Péter, szülei és testvérei

Aztán relatíve gyorsan rendeződött az élet, és mindenki csinálta a dolgát. 56 nálunk, családon belül is forradalmat hozott, mert az én amúgy nagyon rendes és szuper szüleim ezt követően mentek széjjel, pontosabban anyámnak elege lett abból, amibe talán nem is kellett volna belemennie, mert valójában ők nem voltak összevalók. Ehhez képest becsülettel leéltek húsz évet. Apám bohémabb volt, társaságkedvelő, hölgyek is akadtak bőven, és anyám ezt nehezen viselte.

Molnár Katalin a birtok és az ország határán, 1939
Fráter Ágota és Tamás 1941-ben
Hervé Jutka és fia, Rodolf
Tihanyi László és Árpád 2004-ben
A Pákh család 1941-ben

Emő mindvégig együtt lakott a szüleivel. Agyonkényeztette az anyját, és egyáltalán a szüleit. Ők voltak a legfontosabbak mindig. A húgom 98-ban halt meg, elaludt. Akkor Emőke egyedül maradt az apjával, és Ákos utána lett nagyon beteg. Már akkor sem volt jól, rohamot kapott, amikor a halott feleségét ébresztgette. Nem is tudom, hogy bírta ki, hát nehezen. Kihívták a mentőket, de Máriával már nem tudtak mit csinálni, Ákost viszont fölrakták a hordágyra, és elvitték a kórházba.

1939. június 27-én születtem Budapesten. Apám, Fogarassy Béla katonatiszt volt, alezredesként 1938 és 41 között a vezérkarnál szolgált a Budai Várban. Anyám angol–német szakos tanárnő volt. 1933-ban házasodtak össze, van egy nővérem, aki 36-ban született.

Molnár (Hervé) Jutka és nagynénje, Steinbach Regina
Andorka Rudolf húga, Nadine a férjével
Ebinger Endre és szülei, Ebinger József és Józsefné, 1960. április

Akkoriban néha álmodtam édesapával. Jött felém, nagy bajsza volt, fölemelt és szúrt a bajsza. És akkor fölébredtem. Persze sok emlékem volt róla. Hogy elvitt úttörőtáborba a Balatonra, és borogatta a begyulladt szemem, azt hittem, valami belement, de árpa volt. Ő volt mellettem egész éjjel. Meg amikor Likócsra jártunk a motorkerékpárral. A bátyám kiment biciklivel, engem felültettek a tankra, anyám hátul, így mentünk ki. Ezek az emlékképeim megvannak. Meg amikor a disznóölést csinálták.

Ebinger Endre szülei a fiuknak vásárolt motorkerékpárral, 1858
Nagy Bálint családja
Vészi Lenke, Márk Anna édesanyja

A testvéremmel nagyon jól megértettük egymást. Ő vidám természetű, amikor beteg voltam, mindig bohóckodott, hogy megnevettessen. Amikor elvégezte az általános iskolát – ugyanabba az általános iskolába járt, ahol édesapám tanított –, elkerült otthonról. Nyolcadikos volt, amikor a tragédia történt.

A Leimdorfer gyerekek
Márkus Andor, Márk Anna édesapja

A bátyám minden nehézség nélkül folytathatta a tanulmányait, és 1960-ban sikeresen be is fejezte. Nagyon jó eredménnyel végzett, mint építész. Utána kiment Svédországba a svéd építészetet tanulmányozni. Egy évet töltött még Párizsban is. 1968-ban svéd feleségével és a kislányukkal együtt Limába ment, mert az UNESCO-tól ott kapott megbízást. Limában született még egy fiúgyerekük. Huszonkét éve pedig Costa Ricában élnek, San Joséban.

A Leimdorfer, Földes és Jakabffy unokatestvérek

Apám a későbbiekben elzárkózott minden politikai szerepvállalástól, és nyugdíjba vonult, nyugalmazott nagykövet lett. Gazdasági típusú állásokat vállalt. A Magyar Aszfalt Rt. elnöke volt, a Magyar–Belga Részvénytársaság Vasútforgalmi Vállalatnak pedig igazgatósági tagja. Ez a munka nem járt napi nyolcórás elfoglaltsággal, de nem jelentett nagy keresetet sem.

Tóth István családjával a börtönévek után
Molnár (Hervé) Jutka édesapjával

Az, hogy én csak negyvenkét éves korban mentem el, és a beszéd a szakmám volt, tehát sokat gyakoroltam, nagyban hozzájárult ahhoz, hogy sikerült megőriznem az anyanyelvemet. És a másik, hogy testvéreimmel magyarul beszélünk mind a mai napig. Amióta kint vagyok Hollandiában, nagyon eleven a kapcsolatom velük. Szüleinkkel is rendszeresen tartottuk a kapcsolatot, nagyon sokszor összejött a széles család, és azóta is, hogy ők már nincsenek.

A Grün-kocsma közönsége
Molnár (Hervé) Jutka nagynénjével
Molnár Rezső
Engi Lenke (Nacsády András anyja) 13 évesen

Egy másik alkalommal jelentkezett nálam egy férfi, olyan harminc és negyven év között. Soha nem láttam. Bemutatkoztunk egymásnak. Azt mondja: „Bajban vagyok! Nem tud rajtam segíteni?” Mondom: „Mi a baj? Foglaljon helyet!” Azt mondja: „Nem kapok sehol állást. Megnősültem, és nem tudunk megélni a feleségemmel.” Mondom: „Maga miért nem kap állást?” Azt mondja: „Csendőr voltam.” Mondom: „Nézze, én megpróbálom magát fölvenni, de csak segédmunkásként tudok helyet biztosítani.

Pákh Tibor családja (felesége, anyósa és édesapja) 1963
Molnár (Hervé) Jutka és anyja Nagyváradon
Leimdorfer Edit, Hervé Jutka anyja Párizsban
A Gyenes család: Gyenes Istvánné, Vécsey Aladárné, Gyenes István, Kunz Alfonzné Maléter Ilona, Kunz György, Gyenes Zsuzsanna, Csikász Balázs, Gyenes Mária, Gyenes Judith
Tóth István és menyasszonya
Márk Anna és Czitrom Gábor unokáikkal
Faragó Vilmos családjával a régi újkígyósi ház előtt
Kovách Erzsébet a 90. születésnapján a harmadik dédunokájával, Bogival

Mi elsősorban a nyári meg a téli szünetekben voltunk ott, évközben Szegeden laktunk. De hétvégén is átmentünk, mert egy ugrás volt Makó. Sőt arra is emlékszem, hogy átküldtek vonattal, fölraktak a vonatra, rábíztak a kalauzra, és akkor Makón vártak – vagy fordítva. Tehát rendszeresen találkoztunk, de abban a korban a szüleinkkel sem volt szorosabb kapcsolatunk, mint a nagyszülőkkel.

Visszatérve a bátyámra. Ő nem költözhetett fel Budapestre. Dunaharasztin lakott, egy ismerős család fogadta be, a pincébe raktuk a bútorokat. Ott volt egészen az 1956-os szabadságharcunkig, aztán kiment Svédországba. 56-ban vöröskeresztes szállításokat végzett, meg később a gyárból is keresték. Félt itt maradni. Ő hivatásos katonatiszt volt.

Aki még nagyon fontos szerepet játszott az életemben, az a nagynéném, apám nővére. Szintén egyedülálló nő volt. Steinbach Regina, én Nénjének hívtam. Ő elvált a férjétől elég rövid házasélet után, és volt egy kislánya, aki egészen kiskorában meghalt egy szerencsétlenségben. Nagyváradon kézimunkaüzlete volt. És nagyon-nagyon imádtuk egymást. Mindennap, ahogy az iskolából kijöttem, bementem hozzá az üzletbe, hogy megpusziljuk egymást.

’83-ban elhatároztuk, hogy szervezünk egy Nádasdy családi találkozót. Burgenlandra gondoltunk, mert akkor még nem akartunk Magyarországra jönni. Burgenland ugyanannyira Nádasdy volt vagy 400 évig, mint Sárvár Magyarországon. Léka vára mellett egy kis faluban kibéreltünk egy panziót, ott voltunk egy hétig. Összejött vagy negyven ember a világ minden részéről, hat család sarjai, már unokák is. Volt olyan, akit nem is ismertem személyesen, akik például ’44-ben Argentínába kerültek.

Id. Andorka Rudolf 1960 körül