Jelenlegi hely

Nagyanyám Dybisewszky Anna. Ez lengyel név. Az ő apja festőművész volt. Szájrákban halt meg, merthogy a pipa mindig ugyanott volt, az egyik kezében a paletta, a másikban az ecset, és ezért nem tudta a pipát ide-oda rakosgatni. És a nikotin kikezdte a száját. Az ötvenes években már nem volt komoly személyzet, de takarítónő mindig volt, meg aki főzött. Voltak nagy tradíciók, például Anna-napkor mindig jött a Korona Szálló cigánybandája a házhoz, és fölköszöntötte a nagymamát a névnapján.

 Pákh Tibor és bátyja, Ervin 1929-ben
A Grün-kocsma közönsége
Márk Anna és Czitrom Gábor unokáikkal
Id. Andorka Rudolf 1960 körül

Atyai nagyapám a Kassáról átmentett pénzből és ékszerekből tíz-tizenkét holdnyi szőlőt vásárolt magának. Tevékenységét szőlőgazdaként folytatta. Évente kétszáz hektó boruk is volt. Az nagy pénzt jelentett, mert kitűnő bort készítettek, és a legjobb tokaji borok Tállya területén teremnek. Édesapám volt a legkisebb fiú. Két bátyja, Kálmán, Pali, és két nővére, Anna ill. Viktória kimentek Amerikába még 1905-ben, amikor a nagy kivándorlási hullám volt.

Ordódy Tihamér és családja

Anyám, Diósszilágyi Éva, egyedüli gyerek. Tipikus nagypolgárlány, Szegeden tanult, Radnótival járt együtt, volt is valami kis liezon az életükben. Bölcsészkart végzett, értelemszerűen, mert ugye semmi dolga nem volt. De időnként használta is a diplomáját, az ötvenes években volt olyan időszak, amikor kötelező volt dolgozni a funkcionárius-feleségeknek is. Akkor dolgozott a szegedi könyvtárban. Az anyám élete a tipikus mozgalmi feleség élete. Eljárt a Nőtanácsba, meg mit tudom én, mibe.

Márkus Andor, Anna és Czitrom Gábor Londonban
Molnár (Hervé) Jutka és nagynénje, Steinbach Regina
A Fráter testvérek 1941-ben
Batár Attila és a szülei, 1934

A legnagyobb árulást is elkövettem. 1941–42-ben már bejártam Békéscsabára a polgáriba, és hazafelé jövet Grün nagyanya mindennap kiállt a kapu elé, hogy na, jönnek a vonatról. Egyszer, amikor a társaimmal jöttem, éreztem, hogy a társaim azt kezdik figyelni, hogy na, most ez odaköszön a zsidó nagyanyjának, vagy nem köszönoda. És én nem köszöntem oda. Úgy tettem, mintha nem venném észre, hogy a másik oldalon ott áll a nagyanyám. Soha ezt az árulást megbocsátani nem tudom magamnak.

Apámmal nagyon rossz volt a kapcsolatom ebben az időben. Anyámmal nem, őbenne az anyatigris működött. Van egy hosszú levél apámtól – egy kicsit későbbről, 83 tájáról –, amiben leírta, hogy a megyei első titkár, Komócsin elvtárs egy megyei pártbizottsági ülésen félrevonta őt, és óva intette, hogy hasson rám, hogy szálljak ki ebből a dologból, mert ennek komoly következményei lesznek.

Az édesapám, miután elvégezte a Műegyetemet, Egerbe került a MÁV-hoz szakaszmérnöknek. A Füzesabony–Putnok közötti szakasz állapotáért kellett hogy feleljen műszakilag. De volt a családban bányamérnök is, az ükapám unokája, Dr. Edmund Riel. Amikor őt szakértőként Ankarába meghívták, egész Törökországot bejárhatta, és mindenütt szenet kutatott a törököknek.

Nacsády József, András édesapja

Apámat eredetileg Steinbach Rezsőnek hívták, és Molnárra magyarosította a nevét, mint minden zsidó, aki asszimilálódni akart az első világháború után. Kisvárdán született, elég vallásos miliőben. Nem ismertem a nagyszüleimet, ők már meghaltak, amikor én születtem. Apám tizenkét gyermekből az utolsó. Szóval nagyon nagy család volt, de én csak néhányukat ismertem. Sajnos a többiek leszármazottaival semmi kapcsolatom nincs.

Aki még nagyon fontos szerepet játszott az életemben, az a nagynéném, apám nővére. Szintén egyedülálló nő volt. Steinbach Regina, én Nénjének hívtam. Ő elvált a férjétől elég rövid házasélet után, és volt egy kislánya, aki egészen kiskorában meghalt egy szerencsétlenségben. Nagyváradon kézimunkaüzlete volt. És nagyon-nagyon imádtuk egymást. Mindennap, ahogy az iskolából kijöttem, bementem hozzá az üzletbe, hogy megpusziljuk egymást.

Nádasdy Ferenc testvérével, Katalinnal és unokahugával

Az, hogy én csak negyvenkét éves korban mentem el, és a beszéd a szakmám volt, tehát sokat gyakoroltam, nagyban hozzájárult ahhoz, hogy sikerült megőriznem az anyanyelvemet. És a másik, hogy testvéreimmel magyarul beszélünk mind a mai napig. Amióta kint vagyok Hollandiában, nagyon eleven a kapcsolatom velük. Szüleinkkel is rendszeresen tartottuk a kapcsolatot, nagyon sokszor összejött a széles család, és azóta is, hogy ők már nincsenek.

Engi Lenke (Nacsády András anyja) 13 évesen
A Leimdorfer, Földes és Jakabffy unokatestvérek

A családból édesanyám volt az, aki leginkább tartotta a kapcsolatot Magyarországgal. Sok kapcsolat tulajdonképpen rajta keresztül létezett, mert ő 71-ben vagy 72-ben lett állampolgár, és azután 92-ig, a haláláig minden évben hazajárt. Én rendszeresen leveleztem az édesapámmal, a nagymamámmal és a nagynénémmel. A nagymamám 61-ben halt meg, édesapám 70-ben, a nagynéném 71-ben.

Aztán relatíve gyorsan rendeződött az élet, és mindenki csinálta a dolgát. 56 nálunk, családon belül is forradalmat hozott, mert az én amúgy nagyon rendes és szuper szüleim ezt követően mentek széjjel, pontosabban anyámnak elege lett abból, amibe talán nem is kellett volna belemennie, mert valójában ők nem voltak összevalók. Ehhez képest becsülettel leéltek húsz évet. Apám bohémabb volt, társaságkedvelő, hölgyek is akadtak bőven, és anyám ezt nehezen viselte.

Apám és anyám Erdein keresztül ismerték meg egymást. A parasztpárt megalakulásánál, azon a legendás uszályon, 1939-ben, mind a hárman ott voltak. Ez úgy történt, hogy meghirdették egy Maros menti kocsmába a parasztpárt alapítását. De a csendőrség figyelt mindenkit, és fönnállt a veszély, hogy az egészből nem lesz semmi. És akkor egy helybeli hajósgazda befogadta az uszályára a teljes társaságot, és föl-alá hajóztak a Maroson.

A Török és a Szomraky család
Nagy Bálint gyermekeivel

Aztán apám visszajárt néha vendégségbe Mezőberénybe, és ott megismerkedtek a nevelőanyámmal. ’35-ben volt az esküvő, tehát mikor letelt a gyászév. Tudom, mert már tél volt, mikor volt, esett talán. November lehetett, azt hiszem, vagy december, így valahogy. Tulajdonképpen olyan igazi családi kapcsolat közöttünk soha nem volt a nevelőanyámmal, ő nem bánt úgy velünk, mint a... Sőt, saját gyerek is lett. Apám meg ő a gyerekkel laktak az egyik szobában, mi négyen a másik szobában.

Visszatérve a bátyámra. Ő nem költözhetett fel Budapestre. Dunaharasztin lakott, egy ismerős család fogadta be, a pincébe raktuk a bútorokat. Ott volt egészen az 1956-os szabadságharcunkig, aztán kiment Svédországba. 56-ban vöröskeresztes szállításokat végzett, meg később a gyárból is keresték. Félt itt maradni. Ő hivatásos katonatiszt volt.

Nagy Bálint családja

Mi elsősorban a nyári meg a téli szünetekben voltunk ott, évközben Szegeden laktunk. De hétvégén is átmentünk, mert egy ugrás volt Makó. Sőt arra is emlékszem, hogy átküldtek vonattal, fölraktak a vonatra, rábíztak a kalauzra, és akkor Makón vártak – vagy fordítva. Tehát rendszeresen találkoztunk, de abban a korban a szüleinkkel sem volt szorosabb kapcsolatunk, mint a nagyszülőkkel.

Vészi Lenke, Márk Anna édesanyja

’83-ban elhatároztuk, hogy szervezünk egy Nádasdy családi találkozót. Burgenlandra gondoltunk, mert akkor még nem akartunk Magyarországra jönni. Burgenland ugyanannyira Nádasdy volt vagy 400 évig, mint Sárvár Magyarországon. Léka vára mellett egy kis faluban kibéreltünk egy panziót, ott voltunk egy hétig. Összejött vagy negyven ember a világ minden részéről, hat család sarjai, már unokák is. Volt olyan, akit nem is ismertem személyesen, akik például ’44-ben Argentínába kerültek.

Molnár Katalin a birtok és az ország határán, 1939

A testvéremmel nagyon jól megértettük egymást. Ő vidám természetű, amikor beteg voltam, mindig bohóckodott, hogy megnevettessen. Amikor elvégezte az általános iskolát – ugyanabba az általános iskolába járt, ahol édesapám tanított –, elkerült otthonról. Nyolcadikos volt, amikor a tragédia történt.

Andorka Rudolf húga, Nadine a férjével

Édesanyámnak egy lánytestvére volt, Sári néni, aki ugyancsak Gyöngyösön élt. Azt a családot jól ismertem, ővelük tartottam a kapcsolatot. A nagynéném férje fakereskedő volt. Gyöngyösön volt egy fatelepe, az Egri úton. Rusz Pál – Pali bácsi. Furcsa emberke volt, nem nagyon szorgalmas, nem nagyon tevékeny ember. Apám, emlékszem, nem is becsülte túlságosan sokra. Ennek a Sári néninek és Pali bácsinak volt egy leánya, akit Vandának hívtak.

Faragó Vilmos családjával a régi újkígyósi ház előtt

Miután anyu elment, hárman maradtunk, aztán szegény nagymama 58 végén lebetegedett, és keresztmama elvitte őt magához. Ceglédre jártam látogatni nagymamát, aki ott halt meg 59 szeptemberében. Apám 59 végén összeházasodott Adikával, akivel jó családi szokás szerint összekommendálták. Adika gyógyszerészasszisztens volt, vele kaptam egy testvért is, a kilencéves fiát, Laci öcsémet. Adika tizenhét évvel volt fiatalabb a papámnál, de sajnos hamarabb meghalt, 1973-ban.

A Vigh család 56 őszén
Andorka Rudolf szülei a madridi magyar nagykövetség előtt, 1940 körül
Molnár (Hervé) Jutka édesanyjával
Pákh Tibor családja (felesége, anyósa és édesapja) 1963
Kovách Erzsébet a 90. születésnapján a harmadik dédunokájával, Bogival
Molnár (Hervé) Jutka nagynénjével
Domokos Pál Péter, szülei és testvérei
Leimdorfer Edit, Hervé Jutka anyja Párizsban
Molnár (Hervé) Jutka nagynénjével
Andorka Rudolf