Jelenlegi hely

Andorka Rudolf húga, Nadine a férjével
Nacsády József, András édesapja

Közben Almáskamaráson ott volt a két SS-unokabátyám és az anyjuk, aki nekem nagynéném volt, Pfeff Teréz, de mindenki Rézi néninek hívta. Ezzel a nénivel megint ambivalensek az érzéseim. Ő az, aki belépett a Volksbundba, és ő az, aki a két fiát is az SS-be küldte, ő az, aki az egyik fiát emiatt el is veszítette, mert a keleti fronton a fiatalabb meghalt.

Fráter Ágota és Tamás 1941-ben

1939. június 27-én születtem Budapesten. Apám, Fogarassy Béla katonatiszt volt, alezredesként 1938 és 41 között a vezérkarnál szolgált a Budai Várban. Anyám angol–német szakos tanárnő volt. 1933-ban házasodtak össze, van egy nővérem, aki 36-ban született.

A Nádasdy család többi, külföldön élő tagjával valamennyire tartottam a kapcsolatot, de egy-két unokatestvéren kívül a kapcsolattartás nem volt elég jó. A Nádasdy nagyszüleinknek hat gyermeke volt, Nádasdy Ferenc családja vagyok én, nekem van két nővérem, azon felül van egy Pál és egy László nevezetű nagybátyám, azoknak is vannak gyermekeik, akik Észak-Amerikában éltek, a másik Párizsban, és a három lánytestvérük Károlyiné, Somssichné, Jankovichné. A II.

Andorka Rudolf 1944 körül
Leimdorfer Edit, Hervé Jutka anyja Párizsban
Domokos Pál Péter, felesége és gyermekei
Márk Anna és Czitrom Gábor unokáikkal
Kapcsolat a bebörtönzött apával. Részlet a Titkolt örökség című dokumentumfilmből
A Grün-kocsma közönsége

A nagyapám egyik lánya Miskolcra ment férjhez, de sajnos ő hamar elhunyt. A férjét dr. Terhes Barnának hívták, a Magyar Királyi Államvasutak üzletigazgató-helyettese volt Miskolcon. Mikor özvegy lett, utána első feleségének a testvérét, Laurát vette el feleségül, aki kapott egy családi villát nászajándékba a nagyapámtól. Mariska is itthon ment férjhez, őt dr. Egey Szilárdnénak hívták. A férje pénzügyigazgató volt lenn, Szabadkán, amikor visszakerült a bácskai rész, utána Budapestre került.

Molnár (Hervé) Jutka családja körében

A testvéremmel nagyon jól megértettük egymást. Ő vidám természetű, amikor beteg voltam, mindig bohóckodott, hogy megnevettessen. Amikor elvégezte az általános iskolát – ugyanabba az általános iskolába járt, ahol édesapám tanított –, elkerült otthonról. Nyolcadikos volt, amikor a tragédia történt.

Aztán apám visszajárt néha vendégségbe Mezőberénybe, és ott megismerkedtek a nevelőanyámmal. ’35-ben volt az esküvő, tehát mikor letelt a gyászév. Tudom, mert már tél volt, mikor volt, esett talán. November lehetett, azt hiszem, vagy december, így valahogy. Tulajdonképpen olyan igazi családi kapcsolat közöttünk soha nem volt a nevelőanyámmal, ő nem bánt úgy velünk, mint a... Sőt, saját gyerek is lett. Apám meg ő a gyerekkel laktak az egyik szobában, mi négyen a másik szobában.

Apám, Nacsády József 1924-ben született, Debrecenben, majd Szegeden tanult a piarista gimnáziumban. A bátyja elesett a második világháborúban, ő maga amerikai fogságban volt. A háború után a szegedi egyetemre került, irodalomtörténész lett, majd pedig a docensségig jutott. Édesanyám, Engi Lenke operaénekesnőnek készült, de kulák származása miatt nem tanulhatott tovább.

Ordódy Tihamér és családja
Andorka Rudolf és édesanyja a kitelepítés idején
Újra együtt a Vigh család
A Fráter testvérek 2007-ben
Molnár (Hervé) Jutka édesanyjával 1945-ben
Márkus Andor, Anna és Czitrom Gábor Londonban
Hervé Jutka és fia, Rodolf
Nagy Bálint és Spilák Klára gyermekeikkel

Atyai nagyapám a Kassáról átmentett pénzből és ékszerekből tíz-tizenkét holdnyi szőlőt vásárolt magának. Tevékenységét szőlőgazdaként folytatta. Évente kétszáz hektó boruk is volt. Az nagy pénzt jelentett, mert kitűnő bort készítettek, és a legjobb tokaji borok Tállya területén teremnek. Édesapám volt a legkisebb fiú. Két bátyja, Kálmán, Pali, és két nővére, Anna ill. Viktória kimentek Amerikába még 1905-ben, amikor a nagy kivándorlási hullám volt.

Az, hogy én csak negyvenkét éves korban mentem el, és a beszéd a szakmám volt, tehát sokat gyakoroltam, nagyban hozzájárult ahhoz, hogy sikerült megőriznem az anyanyelvemet. És a másik, hogy testvéreimmel magyarul beszélünk mind a mai napig. Amióta kint vagyok Hollandiában, nagyon eleven a kapcsolatom velük. Szüleinkkel is rendszeresen tartottuk a kapcsolatot, nagyon sokszor összejött a széles család, és azóta is, hogy ők már nincsenek.

Anyám, Diósszilágyi Éva, egyedüli gyerek. Tipikus nagypolgárlány, Szegeden tanult, Radnótival járt együtt, volt is valami kis liezon az életükben. Bölcsészkart végzett, értelemszerűen, mert ugye semmi dolga nem volt. De időnként használta is a diplomáját, az ötvenes években volt olyan időszak, amikor kötelező volt dolgozni a funkcionárius-feleségeknek is. Akkor dolgozott a szegedi könyvtárban. Az anyám élete a tipikus mozgalmi feleség élete. Eljárt a Nőtanácsba, meg mit tudom én, mibe.

Miután anyu elment, hárman maradtunk, aztán szegény nagymama 58 végén lebetegedett, és keresztmama elvitte őt magához. Ceglédre jártam látogatni nagymamát, aki ott halt meg 59 szeptemberében. Apám 59 végén összeházasodott Adikával, akivel jó családi szokás szerint összekommendálták. Adika gyógyszerészasszisztens volt, vele kaptam egy testvért is, a kilencéves fiát, Laci öcsémet. Adika tizenhét évvel volt fiatalabb a papámnál, de sajnos hamarabb meghalt, 1973-ban.

Vészi Lenke, Márk Anna édesanyja
Batár Attila és a szülei, 1934

A nővérem, Erzsébet 1915-ben született. Könnyen tanult, mindig jeles tanuló volt. Emiatt néha voltak köztünk feszültségek, mert én meg rossz tanuló voltam. Csak azt tudtam, ami érdekelt, ami nem, azt nem tanultam, de a nővéremnél ilyenről szó sem volt. 1934-ben beiratkozott a pesti bölcsészkarra, amikor leköltöztünk Pécsre, átment az ottani egyetem bölcsészkarára, és magyar–német szakos tanári képesítéssel végzett 1939-ben.

Apámmal nagyon rossz volt a kapcsolatom ebben az időben. Anyámmal nem, őbenne az anyatigris működött. Van egy hosszú levél apámtól – egy kicsit későbbről, 83 tájáról –, amiben leírta, hogy a megyei első titkár, Komócsin elvtárs egy megyei pártbizottsági ülésen félrevonta őt, és óva intette, hogy hasson rám, hogy szálljak ki ebből a dologból, mert ennek komoly következményei lesznek.

Márkus Andor, Márk Anna édesapja
Molnár (Hervé) Jutka nagynénjével

Visszatérve a bátyámra. Ő nem költözhetett fel Budapestre. Dunaharasztin lakott, egy ismerős család fogadta be, a pincébe raktuk a bútorokat. Ott volt egészen az 1956-os szabadságharcunkig, aztán kiment Svédországba. 56-ban vöröskeresztes szállításokat végzett, meg később a gyárból is keresték. Félt itt maradni. Ő hivatásos katonatiszt volt.

Molnár Katalin a birtok és az ország határán, 1939

Apám a későbbiekben elzárkózott minden politikai szerepvállalástól, és nyugdíjba vonult, nyugalmazott nagykövet lett. Gazdasági típusú állásokat vállalt. A Magyar Aszfalt Rt. elnöke volt, a Magyar–Belga Részvénytársaság Vasútforgalmi Vállalatnak pedig igazgatósági tagja. Ez a munka nem járt napi nyolcórás elfoglaltsággal, de nem jelentett nagy keresetet sem.

Akkoriban néha álmodtam édesapával. Jött felém, nagy bajsza volt, fölemelt és szúrt a bajsza. És akkor fölébredtem. Persze sok emlékem volt róla. Hogy elvitt úttörőtáborba a Balatonra, és borogatta a begyulladt szemem, azt hittem, valami belement, de árpa volt. Ő volt mellettem egész éjjel. Meg amikor Likócsra jártunk a motorkerékpárral. A bátyám kiment biciklivel, engem felültettek a tankra, anyám hátul, így mentünk ki. Ezek az emlékképeim megvannak. Meg amikor a disznóölést csinálták.

Tóth István családjával a börtönévek után

Édesanyámnak egy lánytestvére volt, Sári néni, aki ugyancsak Gyöngyösön élt. Azt a családot jól ismertem, ővelük tartottam a kapcsolatot. A nagynéném férje fakereskedő volt. Gyöngyösön volt egy fatelepe, az Egri úton. Rusz Pál – Pali bácsi. Furcsa emberke volt, nem nagyon szorgalmas, nem nagyon tevékeny ember. Apám, emlékszem, nem is becsülte túlságosan sokra. Ennek a Sári néninek és Pali bácsinak volt egy leánya, akit Vandának hívtak.

Apám és anyám Erdein keresztül ismerték meg egymást. A parasztpárt megalakulásánál, azon a legendás uszályon, 1939-ben, mind a hárman ott voltak. Ez úgy történt, hogy meghirdették egy Maros menti kocsmába a parasztpárt alapítását. De a csendőrség figyelt mindenkit, és fönnállt a veszély, hogy az egészből nem lesz semmi. És akkor egy helybeli hajósgazda befogadta az uszályára a teljes társaságot, és föl-alá hajóztak a Maroson.

Domokos Pál Péter, szülei és testvérei
Márkus Andor, Anna és Czitrom Gábor

Mind a négy dédapám zsellér volt, mégpedig házatlan zsellér, a legszegényebb fajtából. A családom olyan fölfelé menő fajta, aki törekszik, mert a nagyapáim már iparosok voltak. Anyám apja a Győrtől húsz kilométerre lévő Ásványon vízimolnár volt, de már a saját malmában dolgozott. Fiatalon télen beleesett a hideg vízbe, és harmincévesen meghalt tüdőgyulladásban. Négy gyerek maradt utána, úgyhogy édesanyámnak már tízéves korától el kellett mennie cselédnek.

Tihanyi László és Árpád 2004-ben
Andorka Rudolf a kitelepítés után
Nagy Bálint családja
A Fráter testvérek 1941-ben