A nővérem, Erzsébet 1915-ben született. Könnyen tanult, mindig jeles tanuló volt. Emiatt néha voltak köztünk feszültségek, mert én meg rossz tanuló voltam. Csak azt tudtam, ami érdekelt, ami nem, azt nem tanultam, de a nővéremnél ilyenről szó sem volt. 1934-ben beiratkozott a pesti bölcsészkarra, amikor leköltöztünk Pécsre, átment az ottani egyetem bölcsészkarára, és magyar–német szakos tanári képesítéssel végzett 1939-ben.

A testvéremmel nagyon jól megértettük egymást. Ő vidám természetű, amikor beteg voltam, mindig bohóckodott, hogy megnevettessen. Amikor elvégezte az általános iskolát – ugyanabba az általános iskolába járt, ahol édesapám tanított –, elkerült otthonról. Nyolcadikos volt, amikor a tragédia történt.

Miután anyu elment, hárman maradtunk, aztán szegény nagymama 58 végén lebetegedett, és keresztmama elvitte őt magához. Ceglédre jártam látogatni nagymamát, aki ott halt meg 59 szeptemberében. Apám 59 végén összeházasodott Adikával, akivel jó családi szokás szerint összekommendálták. Adika gyógyszerészasszisztens volt, vele kaptam egy testvért is, a kilencéves fiát, Laci öcsémet. Adika tizenhét évvel volt fiatalabb a papámnál, de sajnos hamarabb meghalt, 1973-ban.

Mind a négy dédapám zsellér volt, mégpedig házatlan zsellér, a legszegényebb fajtából. A családom olyan fölfelé menő fajta, aki törekszik, mert a nagyapáim már iparosok voltak. Anyám apja a Győrtől húsz kilométerre lévő Ásványon vízimolnár volt, de már a saját malmában dolgozott. Fiatalon télen beleesett a hideg vízbe, és harmincévesen meghalt tüdőgyulladásban. Négy gyerek maradt utána, úgyhogy édesanyámnak már tízéves korától el kellett mennie cselédnek.

Atyai nagyapám a Kassáról átmentett pénzből és ékszerekből tíz-tizenkét holdnyi szőlőt vásárolt magának. Tevékenységét szőlőgazdaként folytatta. Évente kétszáz hektó boruk is volt. Az nagy pénzt jelentett, mert kitűnő bort készítettek, és a legjobb tokaji borok Tállya területén teremnek. Édesapám volt a legkisebb fiú. Két bátyja, Kálmán, Pali, és két nővére, Anna ill. Viktória kimentek Amerikába még 1905-ben, amikor a nagy kivándorlási hullám volt.

’83-ban elhatároztuk, hogy szervezünk egy Nádasdy családi találkozót. Burgenlandra gondoltunk, mert akkor még nem akartunk Magyarországra jönni. Burgenland ugyanannyira Nádasdy volt vagy 400 évig, mint Sárvár Magyarországon. Léka vára mellett egy kis faluban kibéreltünk egy panziót, ott voltunk egy hétig. Összejött vagy negyven ember a világ minden részéről, hat család sarjai, már unokák is. Volt olyan, akit nem is ismertem személyesen, akik például ’44-ben Argentínába kerültek.

Aki még nagyon fontos szerepet játszott az életemben, az a nagynéném, apám nővére. Szintén egyedülálló nő volt. Steinbach Regina, én Nénjének hívtam. Ő elvált a férjétől elég rövid házasélet után, és volt egy kislánya, aki egészen kiskorában meghalt egy szerencsétlenségben. Nagyváradon kézimunkaüzlete volt. És nagyon-nagyon imádtuk egymást. Mindennap, ahogy az iskolából kijöttem, bementem hozzá az üzletbe, hogy megpusziljuk egymást.