Jelenlegi hely

Édesapám asztalosmester volt. Ez a szakma a családban évtizedekre visszavezethető. Nagyapám is asztalos volt, a dédnagyapám pedig ács. Eredetileg Mezőtúrról származunk. Sikerült ötödíziglen kiderítenem a családfát, mindenki mezőtúri. Ezt megelőzően talján őseim Észak-Olaszországból jöttek ide. Ha az ember fellapozza a telefonkönyvet, Velence környékén annyi Darint talál, mint sehol másutt. Anyai nagyapám falusi csendőr volt, őrsparancsnok, járta az országot, mikor hova helyezték.

A nagymamámat nem ismertem, meghalt a születésem előtt. És a szó szoros értelmében semmit sem tudok róla. Sajnos gyerekkoromban, sőt még felnőttként is elmulasztottam, hogy a felmenőkről valamit is kérdezzek apámtól. Az apai családomról tulajdonképpen onnan tudom, amit tudok, hogy a hetvenes évek végén egy munka kapcsán jártam Bukarestben, és megkerestem a nagynénémet, aki akkor nagyon idős volt, de teljesen friss és hallatlanul kedves, értelmes. Őt kérdezgettem.

Amikor apám hazajött, itthon töltött két hetet. Még ágyban feküdt, amikor behívott magához beszélgetni. Akkor azt mondta: „Fiam, nem ilyen társadalmi, politikai rendszerért harcoltam, mint amilyen bekövetkezett.” Ő tehát 1945 júniusában már világosan látta, hogy a politika itthon nagyon rossz irányba megy. Semmilyen politikai funkciót nem vállalt, nem azért, mintha Tildy Zoltánnal, Varga Bélával, Nagy Ferenccel, Szakasits Árpáddal nem értett volna egyet.

Az apai nagyapám mezőgazdasággal foglalkozott meg gépész volt, cséplőgépe is volt. Vállalkozó volt. Volt valami tíz-tizenkét holdjuk ottan Gyulán. Kis szőlő meg ez, az, amaz, de annyira nem tudok róla beszélni, mert én tizennyolc évesen kerültem ki Szibériába. Ő azalatt, ’59-ben, azt hiszem, meghalt. Elvettek tőlük mindent ’58-ban, mind a két nagyapámtól, és mind a második évben meg is halt. Az édesanyám apját nem ismertem, a nevelőanyámnak a szüleit, azokat jobban ismertem.

Apám nem csatlakozott egyik ellenzéki párthoz sem, de jóban volt minden náciellenes és többé-kevésbé polgári demokratikus csoporttal. A kisgazda vezetők is jártak a lakásunkon, Tildy Zoltánra és Varga Bélára emlékszem. Apám politikai szimpátiája fokozatosan tolódott bal felé, egyre inkább a szociáldemokraták felé hajlott. Ez volt 1950-es letartóztatásának közvetlen oka is.

Nacsády József 20 évesen
Hegedűs Györgyi családja

Édesapám, dr. Vigh Gyula, ügyvéd volt, önálló volt, és jól keresett. Ilyen apróságokat jegyeztem meg a családi beszélgetésekből, hogy „mi inkább döntöttünk amellett, hogy öt gyerekünk legyen, és autónk ne legyen”. Az ismerősök körében sokaknak, például az alattunk lakóknak is volt már autója abban az időben. De apám nagyon gyerekszerető ember volt, és így lettünk ilyen sokan. Öten vagyunk testvérek még mindig – apámék is öten voltak…. 

Az anyám Verebély lány volt. Édesapja, Verebély Tibor sebészprofesszor egy ideig a Pázmány Péter Tudományegyetem rektora is volt, 1941-ben halt meg. A Verebélyek elszegényedett nemesek, akik szintén nagyon korán értelmiségiekké váltak, Tibor nagyapám nagyapja is orvos volt már. Ez a család katolikus kisnemesi család, mégis értelmiségi hagyomány élt benne. A tekintély tudós nagyapám volt: a Verebélyek mind a tudást értékelték. Vagyonosabbak voltak, mint az Andorka család.

Nádasdy vár Lékán
Dr. Diósszilágyi Sámuel és felesége, Dybisewszky Anna, Ninuska
Eperjes, Maléter-ház

A közösségi gondolkodás a dédapámra is jellemző volt, hiszen amikor a XIX. század második felében hozzáfogott a nádasdladányi kastély felépítéséhez, ami aztán az én otthonom is lett, akkor nemcsak az vezette, hogy a családnak jó legyen, hanem a szűkebb vagy tágabb környezetre is gondolt. Ez a kastély angol romantikus, úgynevezett Tudor stílusban épült.

Andorka Rudolf dédapja, Fleischhacker Károly
Tóth István édesanyja

Az apai nagyszülők is makóiak, de ők lényegesen szerényebb körülmények között élő emberek voltak, bár így is bekerültek a kulákba, éppen alsó határon, tán huszonöt hold földdel. A nagypapámat, Nagy Istvánt – mind Nagy Istvánok voltak –, nem ismertem. A nagyanyámat jól ismertem, sokáig együtt laktunk. Nagyon hosszú életű volt, kilencvenhét éves volt, amikor meghalt, abban az évben, amikor hazajöttem Amerikából. Gyönyörű halála volt: anyám bevitte neki a levest, azt még megette.

A nyíregyházi evangélikus egyház valamilyen úton-módon elintézte, hogy a nagyapám tíz év után, 1928-ban hazakerüljön, de ő nem akarta otthagyni a családját, és velük együtt jött haza.

Tomasovszky Mihály, ifj.
Tomasovszky Andrásné
Horváth Imre patikus, Ivánfi Jenő nagyapja

1933-ban, amikor apám ősmadártan-kézikönyve megjelent, a hivatalos körökben egy kicsit megmozdult a lelkiismeret. Hóman Bálint kultuszminiszter, aki ifjúkorából ismerte apámat, becsülte őt, kicsit a hóna alá nyúlt, és megindította a reaktiválási eljárást. A Földtani Intézetbe ugyan nem helyezték vissza, de 1935-ben a Trianon után Pozsonyból Pécsre helyezett Erzsébet Tudományegyetem bölcsészkarán lett magántanár, ősföldrajzot és paleontológiát oktatott.

Pfeff (Faragó) Vilmos és öccse, György apai nagymamájukkal
Tomasovszky Mária nagyszülei, Bartha Jánosné és Bartha János
Huszár Katalin, Engi Imre és középen Engi Lenke
Molnár Mihály anyja, Patay Judit 1924-ben
Domokos Pál Péter édesanyja
Andorka Rudolf, húga, Nadine és édesanyjuk Madridban

Baján éltek és kereskedők voltak, ahogy a nagyszüleim és a dédszüleim is. Úgy tudom, fűszerrel, ilyesmivel kereskedtek. A dédszülők voltak eredendően kereskedők, és ők taníttatták a gyermekeiket. A nagymamám már akkor nagyon szépen zongorázott, de nem járt felsőbb iskolába. Testvérei: dr. Molnár Jenő, a Borsszem Jankó főszerkesztője, a másik testvére pedig, dr. Müller Vilmos jó nevű orvos, tüdőspecialista volt az első világháborúban.

Mamám édesapja, vitéz ényi Dömötör Béla ezredes református családban született. Nagypapa az első világháborúban megsérült, azért volt vitéz. A felmenői Tolnából kerültek Monorra, ahol a déd- vagy üknagyapám református pap, aztán püspök lett. Erkel nagymama és Dömötör Béla elváltak, a nagypapa Monoron élt, és nagyon fiatalon, negyvennyolc éves korában meghalt. Papám édesapját, Gyenes nagypapát sem ismertem, és Maléter nagymamát sem, ők is fiatalon haltak meg.

A házukat úgy is hívták, hogy Hotel Diósszilágyi, mert a többség, aki bármilyen kultúr-eseménnyel kapcsolatban Makóra ment, nem a Korona Szállóban lakott, hanem a nagyapámnál. (Diósszilágyi – egybeírva, ő kreálta a nevet a Diós és a Szilágyi családnevekből, vagy még valószínűbb, hogy egy generációval előbb az ő szülei.) Nagyon jómódú parasztok voltak a dédszülők – ez a múlt század elején volt –, és nagyon fontosnak tartották, hogy kitaníttassák a gyerekeiket.

Édesanyám ott is járt Mezőtúron gimnáziumba, ott érettségizett, majd fölkerült Pestre. ’16-ban érettségizett, és a Belügyminisztériumban lett valami titkárnő. Édesanyámról keveset tudok, mert apám minden iratot megsemmisített. Úgyhogy édesanyámmal kapcsolatban szinte semmi nincs. Aztán nem is kezdtem keresni.

Molnár Mihály szüleivel, id. Molnár Mihállyal, Patay Ilonával és húgával, Molnár Katalinnal 1928-ban Békéscsabán, Ábrahám Béla fotóműtermében.
Tomasovszky András Alma-Atában
Faragó Vilmos édesapja és második felesége

Édesapám 1923. december 22-én született Alma Atában, Kazahsztánban. Ahogy már meséltem Nyíregyházán nőtt fel. Középiskolát végzett, és 1954-ben letette a villanyszerelői vizsgát. Azt tudom, hogy édesapám a Tejipari Vállalatnál is dolgozott mint karbantartó villanyszerelő. Bartha Máriát vette el 1944 februárjában, aki az én édesanyám. Ők unokatestvérek voltak anyai ágon. Az édesanyám szülei Kálmánházán laktak.

Csilléry Gizella, Batár Attila anyai nagyanyja, 1954
A Kovách testvérek, egyikük Kovách Erzsébet, egy másikuk Török Zoltán nagyapja

Édesapám egyedüli gyerek volt. A szülei elváltak, mikor ő egyéves volt, de jó barátságban maradtak. Nagyapám aztán újra megházasodott, és édesapámnak lett egy féltestvére, akivel nagyon jó viszonyban volt, ő lett a keresztanyám. A háborúban halt meg, egy gránát érte 44-ben. Édesanyámék hárman voltak testvérek.

Domokos Pál Péter, szülei és testvérei
Nádasdy Ferenc az édesanyjával és a nővéreivel

A dédapám nagyon szeretett kártyázni. Úgy szól a történet, hogy a dédapám bejárt kaszinózni Nagyváradra, és egyszer kocsi, ló nélkül jött haza, vonattal. Elkártyázta. Nagy bonviván volt, szerette a szép életet, a jó életet, amellett dolgozott is, mert négy gyermeke volt, három fia és egy lánya, a nagyanyám. Az egyik fiából ügyvéd lett, a másik közjegyző volt Hódmezővásárhelyen, a harmadik szemorvos Győrben, és a nagyanyám, akinek foglalkozása nem volt (ez akkor természetes volt).

Az ő családjuk sorsa szomorú, mondhatjuk, tragikus volt. Amikor az uram talán hatéves volt, rokoni látogatást tettek Zoli keresztapjáéknál, aki katonatiszt volt. Hazamenet egy katonai kocsi kivitte őket a vonathoz. A lovak megvadultak, a kocsi befordult az árokba, és olyan szerencsétlen módon estek, hogy az anyósomnak az egyik karját le kellett vágni. Fél karral élt. Szegény, hamar meghalt.

Czeglédy János
Id. Andorka Rudolf a cseh határtárgyalások idején

Édesanyám családja módosabb volt, ezért a Rákosi-érában a kuláküldözés szenvedő alanyai lettek. Anyai nagyszüleim otthon és az ismerőseikkel szlovákul beszéltek, annak idején úgy mondták, tótul. Én már gyerekkoromban értettem szlovákul, s bár csak később tanultam meg a grammatikát, a második anyanyelvemnek tekintem. Amikor a nagymama, édesanyám anyja – akit nagyon szerettem – esténként varrogatott, stoppolt, én a szlovák nyelvű Čabiansky Kalendárt, a Csabai Kalendáriumot olvasgattam.

Faragó Vilmos szülei
Gyenes Judith édesanyja, Dömötör Mária és nagyanyja, Erkel Mária
A Török és a Szomraky család
Franciscus Saverius Munkl, Ivánfi Jenő dédapja