Jelenlegi hely

Közben a Földtani Intézet élére báró Nopcsa Ferenc, az igen kiváló paleontológus került. Tudta, hogy Lambrecht Kálmánt passzra vágták, és mivel állami kinevezést nem kaphatott, 1926-ban az igazgatói alap terhére alkalmazta mint könyvtárost. Apám visszatérhetett az ő drága ősmadár-csontjaihoz, tudományos téren egyenesbe jutott. Gyerekkoromban sokat jártam én is vele, iskolai szünetekben gyakran bekísértem a Földtani Intézetbe.

Radó Mária, Nádasdy Ferenc édesanyja
Domokos Pál Péter édesanyja
Családi találkozó Lékán
Pfeff (Faragó) Vilmos egyetemi hallgató családjával Újkígyóson
Vigh Szabolcs szülei: Sebők Gabriella és Vigh Gyula

Ahogy mondani szokták, jó középpolgári családban születtem. A nagyapám fűrésztelep-tulajdonos volt Szolnokon. A Tiszán tutajozták le a fát, és Szolnokon volt egy iparközpont. Az első világháborúban tönkrement, mert – mint nagy hazafi – hadikölcsönt vett fel. Így aztán a háború végén fölköltöztek Pestre, és a Kisfaludy közben laktak. Apámék öten voltak, a negyedik és az ötödik fiú, apám a legfiatalabb.

Tomasovszky Mária nagyszülei, Bartha Jánosné és Bartha János
Engi család 1907-ben

Amikor apám hazajött, itthon töltött két hetet. Még ágyban feküdt, amikor behívott magához beszélgetni. Akkor azt mondta: „Fiam, nem ilyen társadalmi, politikai rendszerért harcoltam, mint amilyen bekövetkezett.” Ő tehát 1945 júniusában már világosan látta, hogy a politika itthon nagyon rossz irányba megy. Semmilyen politikai funkciót nem vállalt, nem azért, mintha Tildy Zoltánnal, Varga Bélával, Nagy Ferenccel, Szakasits Árpáddal nem értett volna egyet.

A Pákh család 1941-ben

Nagyszüleim hat gyermeket neveltek. Négy fiuk és két lányuk közül édesapám volt a legfiatalabb fiúgyermek. A vitézi címet akkor sem örökölhette volna, ha az adományozottakat nem fosztják meg a cím viselésétől, 1957-ben, a tárgyalásán mégis következetesen vitéz Tihanyinak nevezték. Nem véletlenül, hozzátartozott a koncepcióhoz. Édesapám 1916. január 7-én született, a többiek pontos születési dátumát nem tudom.

Édesanyámék ketten voltak testvérek, a húga egy évvel fiatalabb, mint ő. Anyai nagyapám korán meghalt, nagyanyám beteges volt, nehezen nevelte gyermekeit. Édesanyám szakmát tanult, női szabó lett, és tizenöt-tizenhat évesen ő tartotta el a családot. A szüleinek öröklött vagyonuk nem volt, fiatal korukban szegényes lakásokban laktak, kemény munkával teremtették meg azt az otthont, amire én már emlékszem. 1944-ben már iparral rendelkező varrónő volt.

Anyám polgári iskolát végzett Gyöngyösön, apám meg Pozsonyban a német gimnáziumba járt. Az akkor szokás volt, ott lehetett igazán nyelvet tanulni. Pozsony mély nyomokat hagyott benne, nagy hatással volt későbbi gondolkodásmódjára is. Apám volt a legidősebb gyerek, és ő kapta a birtokot. Az utána következő fiúgyermeket Jenőnek hívták és kultúrmérnök lett, de sohase folytatta ezt a mesterségét. A pesti Műegyetemet végezte el.

Vörös Zoltánné a férjével jobbra - balra az apósa
Hegedűs Éva és Hegedűs Györgyi
Nádasdy Tamás nádor
Dr. Diósszilágyi Sámuel és felesége, Dybisewszky Anna, Ninuska

Édesapám 1923. december 22-én született Alma Atában, Kazahsztánban. Ahogy már meséltem Nyíregyházán nőtt fel. Középiskolát végzett, és 1954-ben letette a villanyszerelői vizsgát. Azt tudom, hogy édesapám a Tejipari Vállalatnál is dolgozott mint karbantartó villanyszerelő. Bartha Máriát vette el 1944 februárjában, aki az én édesanyám. Ők unokatestvérek voltak anyai ágon. Az édesanyám szülei Kálmánházán laktak.

Volt egy húgom, és született még két öcsém, akik korán elhunytak. Az egyik csecsemőkorában, a másik néhány évesen, torokgyíkban. Ez nagyon lesújtotta a szüleimet. Én akkor még kicsi voltam, maradandó nyomot nem hagyott bennem, a húgom halála viszont igen. Ő bejárt hozzám a gyulai börtönidőszakomban. Kilenc évvel volt fiatalabb nálam, nagyon aktív, verseket írt, egy kis színdarabot is csinált, amit előadtak a gimnáziumi önképzőkörben. Nyomtatásban is jelent meg verse.

Faragó Vilmos édesapja és második felesége

Pfeff Sebestyénnek hívták az apai nagyapámat és Engelhardt Annának a nagyanyámat. Egy Zarándhódos nevű, most Erdélyhez tartozó községből vándoroltak át a XX. század elején egy Almáskamarás nevű, most Békés megyéhez tartozó sváb faluba. Két hold földjük volt, szegényparasztok voltak, nagyapám ezért községi csősz lett. Ősz hajú, huszárbajuszú ember volt, tökéletes magyarsággal beszélt. Korán meghalt, öt-hat éves koromban láttam utoljára. Nagyanyám rosszul beszélt magyarul.

Édesanyámnak, aki 1913-ban született, nagyon keservesre sikeredett a gyerekkora. A nagyszüleim úgy jöttek össze, hogy a vándorgépész nagypapa Érsekújváron meglátta a szép molnárlányt. Összeházasodtak, letelepedtek Budapesten, és született négy gyerekük. Nagypapa akkor már a MÁV-nál dolgozott. A húszas évek elején a spanyolnátha-járványban meghalt a nagymama, fél év múlva követte őt a nagypapa. Árván maradtak a gyerekek.

Édesanyám családja módosabb volt, ezért a Rákosi-érában a kuláküldözés szenvedő alanyai lettek. Anyai nagyszüleim otthon és az ismerőseikkel szlovákul beszéltek, annak idején úgy mondták, tótul. Én már gyerekkoromban értettem szlovákul, s bár csak később tanultam meg a grammatikát, a második anyanyelvemnek tekintem. Amikor a nagymama, édesanyám anyja – akit nagyon szerettem – esténként varrogatott, stoppolt, én a szlovák nyelvű Čabiansky Kalendárt, a Csabai Kalendáriumot olvasgattam.

A nyíregyházi evangélikus egyház valamilyen úton-módon elintézte, hogy a nagyapám tíz év után, 1928-ban hazakerüljön, de ő nem akarta otthagyni a családját, és velük együtt jött haza.

Hegedűs Györgyi családja

Anyám Leimdorfer Edit. Anyai nagyanyámnak két helyen volt háza: télen Élesden laktak, és nyáron Brátkán. Én a karácsonyi, húsvéti szüneteket mindig Élesdben töltöttem a nagyanyámnál és az ő fivérénél – aki az anyám nagybátyja volt, dr. Földes Mihály ügyvéd –, aki anyámat mint apa nevelte föl. Anyám szülei elváltak, a nagyanyámat otthagyta a férje négy gyerekkel. És a nagybátyám, aki agglegény volt, összeköltözött a nagyanyámmal, aki egyedül maradt a gyerekekkel.

Hárman voltunk testvérek. A háború előtt a veszprémi Piarista Gimnáziumba kerültünk mindhárman, mert ott, mint rendi alkalmazott gyerekei, tandíjmentességet élveztünk. A háború után a legtöbb piarista gimnáziumot megszüntették, így már nem volt értelme hetven–nyolcvan kilométer távolságra iskolába menni, ezért mindhárman a dombóvári gimnáziumban folytattuk, és ott is érettségiztünk.

Az ükapám Varsóban élt. Amikor kitört a varsói lázadás 1831-ben, akkor a lengyelek oldalán hadba vonult az oroszok ellen, de miután orvos volt a lazaretben, gyógyított orosz és kozák sebesülteket is. Edmund Rielnek hívták. A kozákoktól elkapta a pestist, és harminchat éves korában meghalt. Az ükapám nagyon szerette a muzsikát, szabadidejében hegedült. Egy eredeti Stradivari-hegedűje volt. Amikor meghalt, Pauliny ükanyám egyedül maradt. Charlotte-nak hívták.

Nádasdy Ferenc, a nádasdladányi kastély építtetője
Védőnők tablóképe, Eiben Anna az első sorban balról az első
Czeglédy János
Kohn Rozália, Bálint György édesanyja

Apám nem csatlakozott egyik ellenzéki párthoz sem, de jóban volt minden náciellenes és többé-kevésbé polgári demokratikus csoporttal. A kisgazda vezetők is jártak a lakásunkon, Tildy Zoltánra és Varga Bélára emlékszem. Apám politikai szimpátiája fokozatosan tolódott bal felé, egyre inkább a szociáldemokraták felé hajlott. Ez volt 1950-es letartóztatásának közvetlen oka is.

Volt birtokuk, amely már a XIX. század közepén sikeresen szétfoszlott. Azt hiszem, hogy a könnyelműség is benne volt, afféle regényekbe illő életvitellel sikerült szétszórni a birtokot. Az apai ág, a Kovách család, szintén nemesi család. Apám apja, Kovách Kálmán – az ő ága korán elszegényedett – tisztviselő lett. Fiatalon meghalt, és Berzsenyi Borbála a három gyerekével egyedül maradt. Nagyváradon részben egyházi segítséggel éltek, a két lányát az apácák nevelték, a fia a papokhoz került.

Andorka Rudolf dédapja, Fleischhacker Károly
Andorka Rudolf, húga, Nadine és édesanyjuk Madridban
Az Elkán testvérek, Edit, Rodolf és László (Lucien Hervé)

Anyám egyedüli gyerek volt. Az édesapja hadbíró volt. Anyám 12-ben, Temesváron született. Az első világháború után nagyapám nyugdíjba ment a katonaságtól, följöttek Pestre, és egy érem-, jelvény- és kitüntetés-üzletet kezdtek. Morzsányi cégnek hívták. A Klotild-palotában volt, a Belvárosi templom mögött, a Váci utca elején. Sok emlékem fűződik ehhez az üzlethez. A nagyapám nem volt kézműves, de nagyon szívesen foglalkozott ezzel. Megmaradtak tőle díszes bőrkötések meg díszes faragványok is.

Huszár Katalin, Engi Imre és középen Engi Lenke
Lambrecht Kálmán 1926-ban
Hegedűs Éva és Hegedűs Györgyi
Nacsády Mihály és Fekete Jolán a gyerekekkel, Jolánnal és Józseffel
Nádasdy Ferenc az édesanyjával és a nővéreivel

Édesanyám szépen haladt előre, a bizonyítványából látszik, hogy kiváló eredményt ért el. 1912-től 1914-ig tanult ott, aztán kitört az első világháború. Anyám diploma után, tehát májusban még nem jött haza, eljegyezte egy Straube nevű fiatalember. Úgy volt, hogy összeházasodnak, és édesanyám ott marad Németországban. Aztán kitört a háború, és a vőlegénye jelentkezett a frontra, és rögtön meg is halt. Ez egy nagy tragédia volt anyám életében.

Faragó Vilmos szülei

Ekkortájt ismerkedett meg apámmal, és férjhez ment 1920-ben. 1921-ben megszületett a nővérem. Úgy ismerkedtek meg, hogy anyám zongoraoktatást vállalt, hogy megéljen, és igen keresett, helyes, fiatal nő volt, nagyon jól tanított. Az egyik ilyen alkalommal, ahol tanított, megjelent édesapám. A nővérét tanította anyám, aki már férjnél volt. Édesapám Hegedűs Simon, tokaji, tanítócsaládból származott, szülei népiskolai tanítók voltak.

Én 49 májusában születtem. Május 24-én. Anyám nagyon konceptuálisan osztotta a neveket. A nővérem Krisztina, Dobó Krisztina után. Én Balassi Bálint után lettem Bálint. Az öcsémnél már nem működött a dolog, ő András lett. De sose voltam Bálint, merthogy amikor hazavittek a kórházból, a nővérem – aki tizenhárom hónappal idősebb nálam, és alig tudott beszélni –, amikor először Makóra átvittek és leraktak az ágyra, azt mondta, hogy itt a kis Bábi.

Bálint György nagyapjával, Braun Ignáccal, és édesapjával, Braun Izidórral

A nagymamámat nem ismertem, meghalt a születésem előtt. És a szó szoros értelmében semmit sem tudok róla. Sajnos gyerekkoromban, sőt még felnőttként is elmulasztottam, hogy a felmenőkről valamit is kérdezzek apámtól. Az apai családomról tulajdonképpen onnan tudom, amit tudok, hogy a hetvenes évek végén egy munka kapcsán jártam Bukarestben, és megkerestem a nagynénémet, aki akkor nagyon idős volt, de teljesen friss és hallatlanul kedves, értelmes. Őt kérdezgettem.