Apám nem csatlakozott egyik ellenzéki párthoz sem, de jóban volt minden náciellenes és többé-kevésbé polgári demokratikus csoporttal. A kisgazda vezetők is jártak a lakásunkon, Tildy Zoltánra és Varga Bélára emlékszem. Apám politikai szimpátiája fokozatosan tolódott bal felé, egyre inkább a szociáldemokraták felé hajlott. Ez volt 1950-es letartóztatásának közvetlen oka is.

Apám, Lambrecht Kálmán 1889-ben született. Pancsován tanult az állami gimnáziumban. Katolikus vallású volt, lelkes Mária-kongreganista, de amikor érettségi után felkerült Pestre, eltávolodott addig nagyon tisztelt egyházától. Az édesapámról nagyon kedves emlékeket őrzök, és sok minden maradt rám szellemi hagyatékából is. A pesti egyetemen szerzett természetrajz szakos tanári képesítést. Már fiatal korában kapcsolatba került Herman Ottóval.

A nyíregyházi evangélikus egyház valamilyen úton-módon elintézte, hogy a nagyapám tíz év után, 1928-ban hazakerüljön, de ő nem akarta otthagyni a családját, és velük együtt jött haza.

Amikor apám hazajött, itthon töltött két hetet. Még ágyban feküdt, amikor behívott magához beszélgetni. Akkor azt mondta: „Fiam, nem ilyen társadalmi, politikai rendszerért harcoltam, mint amilyen bekövetkezett.” Ő tehát 1945 júniusában már világosan látta, hogy a politika itthon nagyon rossz irányba megy. Semmilyen politikai funkciót nem vállalt, nem azért, mintha Tildy Zoltánnal, Varga Bélával, Nagy Ferenccel, Szakasits Árpáddal nem értett volna egyet.

Édesanyám ott is járt Mezőtúron gimnáziumba, ott érettségizett, majd fölkerült Pestre. ’16-ban érettségizett, és a Belügyminisztériumban lett valami titkárnő. Édesanyámról keveset tudok, mert apám minden iratot megsemmisített. Úgyhogy édesanyámmal kapcsolatban szinte semmi nincs. Aztán nem is kezdtem keresni.

Apai nagyapám uradalomban szolgált, de korán elhunyt, nem sok emlékem maradt róla. A nagymamáról még kevesebb, mert a halálakor még egészen kicsi voltam. A háború után Békéscsabára kerültek, apám ott ismerkedett meg édesanyámmal, Patay Ilonával.

Én 49 májusában születtem. Május 24-én. Anyám nagyon konceptuálisan osztotta a neveket. A nővérem Krisztina, Dobó Krisztina után. Én Balassi Bálint után lettem Bálint. Az öcsémnél már nem működött a dolog, ő András lett. De sose voltam Bálint, merthogy amikor hazavittek a kórházból, a nővérem – aki tizenhárom hónappal idősebb nálam, és alig tudott beszélni –, amikor először Makóra átvittek és leraktak az ágyra, azt mondta, hogy itt a kis Bábi.

Édesapám 1923. december 22-én született Alma Atában, Kazahsztánban. Ahogy már meséltem Nyíregyházán nőtt fel. Középiskolát végzett, és 1954-ben letette a villanyszerelői vizsgát. Azt tudom, hogy édesapám a Tejipari Vállalatnál is dolgozott mint karbantartó villanyszerelő. Bartha Máriát vette el 1944 februárjában, aki az én édesanyám. Ők unokatestvérek voltak anyai ágon. Az édesanyám szülei Kálmánházán laktak.

Az ő családjuk sorsa szomorú, mondhatjuk, tragikus volt. Amikor az uram talán hatéves volt, rokoni látogatást tettek Zoli keresztapjáéknál, aki katonatiszt volt. Hazamenet egy katonai kocsi kivitte őket a vonathoz. A lovak megvadultak, a kocsi befordult az árokba, és olyan szerencsétlen módon estek, hogy az anyósomnak az egyik karját le kellett vágni. Fél karral élt. Szegény, hamar meghalt.

Apám, Czitrom Oszkár 1881-ben született, egy – azt hiszem – nyolcgyermekes család utolsó életben maradt gyerekeként. Apai nagyapámról csupán annyit tudok, hogy a zsidó tudományokban nagyon-nagyon verzátus embernek tekintették. Egyébként rendkívül erőszakos természete volt. Mesterségére nézve mindenfélével próbálkozott, és mindenben tönkrement. Többek között volt hídvámbérlő Segesváron, aztán volt szódavíz-gyáros, ami kicsit túlzó kifejezés – a szódavízgyár alighanem egy fészer lehetett.