Jelenlegi hely

Hegedűs Györgyi menekült igazolványa

Úgyhogy őt mint kulákot minősítették, meghurcolták, különböző vasúti krampácsolási munkákat kellett végeznie. Egy időben fölköltözött albérlőként Budapestre is. A mi házunkba pedig egyre több családot raktak be. 49-ben még négy szobánk volt. Egyikben lakott az apám, másikban a bátyám– ő 1947-ben került haza –, harmadikban én, a negyedikben egy házvezetőnő. Már akkor négy lakás volt kialakítva, és akkor még felszólítottak bennünket, hogy két szobát ürítsünk ki.

Andorka Rudolf és édesanyja a kitelepítés idején

A Maléter-birtok már a háború előtt is fogyatkozott. Nagymamám a Magaslati út és a Visy László út sarkán kapott hozományba több mint egy holdnyi területet, annak is kisajátították egy részét. A papám gyerekkorában még szőlő volt benne és egyemeletes vincellérlakás. Pécsett az volt a módi, hogy akinek lenn, a városban volt a háza, az hétvégén, vagy amikor kedve tartotta, fölpakolt egy hintóba, és fölment a szőlőbe. A vincellérház emeleti része volt a család rezidenciája.

A Nagymező utcai lakás nagyon megfelelő volt, elég sokáig laktunk itt. Még a nagybácsim is nálunk lakott egy darabig, mert a nagyszüleimnek nem volt valami jó lakása. Anyukám imádta az öccsét, és ott lakott egy kicsit nálunk. Volt egy kis különszobája. Később, azt hiszem, ki is adták anyámék. Mi ott laktunk 1929-ig.

Nádasdy Ferenc a póniján lovagol
Domokos Pál Péter édesanyja
Nádasdy Katalin, Júlia és Ferenc az uradalmi szőlőben
Családi csoportkép
Andorka Rudolf, húga, Nadine és édesanyjuk Madridban
Bálint György lóháton

Nagyon szegények voltunk. Nem volt iskolatáskám sem. Spárgával volt összekötve a füzetem-könyvem, úgy mentem iskolába. 58-ban, a forradalom után jöttek Amerikából, meg mindenünnen a segélycsomagok. S akkor az evangélikus egyháztól kaptam én is ilyen csomagokat, amiben volt egy – sose felejtem el – sárga színű hálós szatyor. És egész nyolcadik osztályos koromig az volt az iskolatáskám. Ha esett az eső, bedugtam a kabátom vagy a pulcsim alá. És tüzelőre sem volt pénzünk.

Gyerekek játék közben otthon

Nekem mindenem megvolt gyerekkoromban, de nem éltünk különösen jómódban. Mondjuk a zsebpénz. Manapság nincs olyan gyerek, akinek ne lenne zsebpénze. Az én családomban nem volt ilyen. Emlékszem, hogy az iskolából kijövet mindig egy cukrászda előtt mentem el. És ott mignonokat csináltak. Megálltam a kirakat előtt – bár otthon mindig sütöttek tésztát, és volt édesség –, és vágyakozva néztem ezeket a mignonokat. Nálunk ilyen sosem volt. Egy idő után kértem apámat, hogy adjon pénzt.

Tihanyi László Ménfőcsanaki háza
Az Andorka család bélatelepi nyaralója
Vágta (Bálint György)

Amikor az Elzettnél munkába álltam, kiköltöztünk Berettyóújfaluba, kaptunk szolgálati lakást. Ezen kívül Debrecenben itt volt a szüleim lakása meg az anyósoméké is, mert a mezőkövesdi lakásukat eladtuk, és itt, Debrecenben vettünk nekik egyet. Nekünk is volt lakásunk Debrecenben. Ez a ház, a jelenlegi lakásunk három korábbiból tevődik össze: anyukáékéból, az anyósomékéból meg a miénkből. Amikor Berettyóújfaluból eljöttünk, a szolgálati lakást úgy, ahogy volt, egy fillér nélkül leadtam.

Tizennyolc évi házasság alatt az ember megismeri a másikat, tudja, hol legyen megengedőbb, hol álljon ki határozottan a véleménye mellett, mert úgy érzi, abban ő a kompetens. A háztartással kapcsolatos dolgokba nem szólok bele, a pénzügyiekbe sem, inkább csak figyelemmel kísérem. Viszont azokba az egyéb pénzügyi dolgokba, ahol elő kell teremteni mindezek fedezetét, ő nem szól bele, ezt én vállaltam, én végzem, és nem is rosszul.

Az maradt meg bennem erős emlékként, hogy édesanyámnak nagyon nehéz élete volt a háború után. Például a gázellátás állandóan akadozott, évekig csak éjjel lehetett főzni, mert nappal nem jött a gáz. A mosást meg az nehezítette, hogy lábasonként kellett melegíteni a vizet a konyhában, és fel kellett hordani egy emelettel feljebb, a fürdőszobába. Azonkívül a vásárlás is nehéz ügy volt az állandó áruhiány miatt. Mindig lesni kellett, hogy mikor érkezik valami az üzletbe.

1953-ban édesapáék vettek egy telket Likócson, Győrtől négy-öt kilométerre. Ebbe adtak bele minden energiát, rendszeresen kijártak dolgozni, minket is vittek. Vettek egy motorkerékpárt, ami akkor nagy szó volt. Beosztóan éltek, semmi luxusra, különlegességre nem emlékszem a szükséges dolgokon kívül. Édesanya is dolgozott, el tudom képzelni, hogy feketén is varrt abban az időben, de erről megint csak nem beszéltünk. Összespórolták a motorra valót.

Engem nem érdekel a vagyon, ma sem vagyok anyagias. Sőt, nem érzem a pénz értékét. Ennek lehet történelmi háttere is, mert ha végignézem a Nádasdy család történetét, látom, hogy hányszor vesztették el a gazdagságukból eredő javakat, és valahogy bennem nincs meg a szerzés öröme. Láttam, hogy mi történt a szüleimmel, és azt is, hogy mi történt ’56-ban, egy gatyában mentem ki Magyarországról. De hát ez most kit érdekel? Nem vagyok egy gyűjtögető típus, csak a rajzaimat gyűjtögetem.

Valami hihetetlen szerencse következtében csakugyan kaptam Albertfalván, az akkor épülő lakótelepen egy „CS” típusú lakást. Valami döbbenetes egybeesés következtében, amikor a fiúnk megszületett, már a kezemben volt a lakáskiutalás. Amikor hazahoztuk őket a kórházból, az új lakásba hoztuk, amelyikben egy cserépkályha volt, és én megpróbáltam átfűteni ezt a még soha át nem fűtött lakást.

Bálint György (jobbról) a Sváb-hegyen síel

A nyugdíjam a hivatalos svájci létminimum alatt van, mert nem volt nagy fizetésem. Nekem az elég volt. Nem tartottam autót, alacsony bérű lakásban laktam, a fizetésemből félre is tudtam tenni. A nyugdíjam a fizetésemnek csak a fele, azt föléltem volna, sőt időnként a félretett pénzemet is elő kellett volna vennem. Ezt a lakást ugyan meg kellett venni, de most nincs lakbérem. Anyagilag sokkal könnyebb helyzetben vagyok, mint Svájcban lettem volna.

A nagyszüleimnek hét gyermekük született. Az első fiú, Tamás, sajnos gyerekkorában meghalt, és a megmaradt három fiúból az egyik az én édesapám, Nádasdy Ferenc. Testvérei Pál és László, és három hölgy, Ilona, Orsolya és Katalin. Az egyik Somssich Gyulának lett a felesége, a másik egy Károlyinak, a harmadiknak pedig két férje volt, egy Széchenyi, aki nagyon korán meghalt, majd Jankovich Miklós nagybátyám, akinek nagyon sokat köszönhetünk a családtörténet megörökítése miatt.

Andorka Rudolf, húga Nadine a kitelepítés idején
Nádasdy Katalin és Júlia a kastély előtt

A családban a legidősebb fiú örökölte a hitbizományban meghatározott birtokot, hogy ne lehessen elidegeníteni a vagyont, de a kötelezettség nem vonatkozott a fiatalabb családtagok kizárására. Így apám is ajándékozhatott két öccsének kis birtokot vagy házat. Apám demokratikusan gondolkodott, szóval van honnan örökölnöm ezeket az elképzeléseimet.

A Juranics utcai lakótelep

Édesapám, miután hazajött a frontról, alkalmi munkákból élt, majd vagongyári munkás lett, rendes munkája mellett azonban nagy tételben cipőket csinált. Szorgalma eredményeképp 25-ben már egy kis családi házat tudott építeni Győr-Újvárosban, a „laposi részen", egy egyszerű helyen, de mégiscsak családi ház volt. Apám a 19-es kommün alatt vöröskatona volt, azonban nem tényleges frontszolgálatos: a keresztapámmal együtt Dunaszegen orosz hadifoglyokat őriztek.

Amatőr film Vígh Szabolcs és testvéreinek gyermekkoráról

Az első elemit Újvárosban kezdtem, de csak fél évig jártam oda, majd átkerültem a gyárvárosi iskolába, ugyanis 26-ban apám a vágóhídon lett portás. A vezetés mind a négy ott lévő alkalmazottnak adott baromfiudvart, azonban nekünk már nem jutott, de volt egy elkerített rész külön bejáróval, a lóvágó, azt a területet adták nekünk. Apám akkor csináltatott két ólat, és évenként harminc-negyven disznót meghizlalt előnyös körülmények között.

Andorka Rudolf, húga és édesanyjuk

Amikor az első tervkölcsönjegyzés volt, és elindult egy verseny az egyetemen, hogy ki tud többet jegyezni, meg voltam győződve róla, hogy ez csak az oktatókra vonatkozhat. Minthogy én összesen 180 forint ösztöndíjat kaptam, meg se fordult a fejemben, hogy én is jegyezzek. Mint kiderült, az évfolyam már 98 százalékban jegyzett tervkölcsönt, csak néhány maradtunk, akik nem jegyeztek. Berendeltek a pártszervezet irodájába, és akinek velem beszélgetnie kellett, az Czine Mihály volt.

Mi a Horthy-korszakban a felső középosztályba tartoztunk. Apám vagyonnal nem rendelkezett, anyai nagyapám vagyona pedig odáig terjedt, hogy volt egy bérháza a Petőfi Sándor utcában, de a sok gyerek miatt annyi tulajdonos között oszlott meg, hogy nem számított jelentősnek. Ezen kívül volt egy nagyon szép nyaralónk a Balaton egyik legelőkelőbb helyén, Bélatelepen. Azt hiszem, nagyapám sokat keresett, de szeretett is költeni, például vadászterületet bérelt, mert nagyon szeretett vadászni.

Ahogyan szerencsém volt a véletlenek következtében lakáshoz jutni, ugyanúgy szerencsém volt abban is, hogy egy nagyobb, új lakáshoz jutottam Lágymányoson, az akkor épülő toronyházban. Így a hatvanas évek elején Albertfalváról a Lágymányosra költöztem, egy olyan utcába, amelyiknek akkor még neve sem volt, majd Bogdánffy Ödönről nevezték el. Másfél szoba, de körbejárható. Mámoros jó érzés volt egy olyan lakásba menni, amelyikben külön fürdőszoba van, mert a „CS” típusúban csak mosdófülke volt.

Soha nem esik szó róla, hogy a második világháború a gazdag parasztság számára gazdasági konjunktúrát jelentett. Ez jelentette az igazi kiemelkedést a harmincas évek elejének válságából, ekkor tudták megfizetni az adósságaikat, ekkor szabadult meg a falu az örökváltság terheitől is. Minden árucikknek konjunktúrája lett, búzának, kukoricának, disznónak, baromfinak.

Minket az első perctől segítettek. Tamás és én állami ösztöndíjat kaptunk, amíg egyetemre jártunk, Gyurka, az öcsém anonim ösztöndíjat. Soha nem tudta meg, hogy ki finanszírozta a tanulását az érettségiig, az illető nem akarta felfedni magát. Édesanyám keresett, szerényen, de meg tudtunk élni. Összeraktuk a pénzünket, abból fizettük közösen a lakbért és az élelmezést. A lakás bebútorozásánál egy karitatív szervezet segített, kaptunk ágyakat, asztalt, székeket és ágyneműt is.

Halmajon a „kastélyban” laktunk, ami egy nagyobb polgári ház volt, egy kicsit Kós Károly szellemében épült. A térelrendezése nagyon jó volt. Egy nagy üvegveranda volt a család együttélésének a színtere. Ennek az volt az érdekessége, hogy a veranda maga is elég tágas, nagy helyiség volt, de ilyen összecsukható ajtók nyíltak belőle, két másik helyiségbe.

Untuk már a távházasságot is, így aztán márciusban feljöttem az Orvos-egészségügyi Szakszervezethez. Albérletben laktunk egy rokonnál a Bajza utcában. A pécsi Élettani Intézetből fizetéses szabadságra kértek. A szakszervezet hatalmát jelezte, hogy a munkahelyről továbbra is folyósították a fizetést, és ők kiegészítést adtak a szakszervezeti pénztárból. Mondhatom, az akkori viszonyok között egész tisztességesen kerestem.

Mindenesetre sokkal simábban is alakulhatott volna az életem. Én azon már több ízben gondolkoztam, hogy mivel számunkra más elégtétel nem maradt, mint bebizonyítani a hatalomnak, akármennyire próbáltak elgáncsolni, csak megteremtettük magunknak a tisztességes körülményeket. Nekem például elsősorban azért kellett a diploma, hogy megmutassam, nem tudnak eltiporni. Jó érzés, hogy elértem.

Kovách Erzsébet (balra) és sógora egy múltidéző baráti összejövetelen

Mindig oda kell visszakanyarodnom, mennyire gyakorlatias gondolkozású volt anyám, meg hogy édesapának milyen volt a megítélése. Nagyon szép lakásban laktunk az Árpád úton. Egyszer valaki üzent a pártbizottságról, állítólag Gyepesnek, a bírónak a felesége, hogy csináljunk valamit a lakással, mert valaki kiszemelte magának a pártbizottságon, és minket ki akarnak tenni Győr peremkerületébe. Mivel édesanyámnak ipara volt, abból éltünk, nem kaptunk se árvasági segélyt, se egyéb támogatást.

Andorkáék Régiposta utcai lakása a háború után
Andorka Rudolf édesapjával és húgával

Volt egy tanítványom, egy nőorvos fogyatékos gyermeke. Megtanítottam százig számolni, írni és olvasni, s ezért egymillió korona fizetést kaptam. Zadravecz István tábori püspök orgonistája voltam a Helyőrségi templomban, s ezért másik millió koronát fizettek. Így havi kétmillió koronámmal nagy úr voltam. Hazajuttattam a pénz nagyobb részét, egy piculára szalonnát vettem, egy másikra kenyeret, s kifogástalanul megéltem.

Felszólító levél özv. Maléter Pálné részére

Rendszeresen kijártam. Mindent vittem, mindent hoztam. Például: ott olcsó a vodka meg a pezsgő, negyedrésze a benzin, mint itt. Meg hát jól beszéltem oroszul, a föllépés is számított meg a kinézet. A Lengyelországban feltöltött két tank benzinnel én el tudtam menni Bécsig. Egy példa, hogy mit lehetett csinálni: olajos hal, amit ott megkaptam két nejlonzacskóért, két nejlonzacskóért egy olajos halat, azt Bécsben el tudtam adni tíz schillingért, tizennyolc volt a boltban.