Jelenlegi hely

Osztatlan osztályba jártam, hat osztály volt együtt. A tanító nagyon szeretett, mert jó tanuló voltam. Ott is nagyon puritán nevelés folyt, bizony jól elfenekelték a gyerekeket, ha nem figyeltek vagy nem készítették el a házi feladatot, s a szülők nem mentek reklamálni, sőt mondták a tanítónak, hogy csak nagyon szigorúan fogja a gyereket. Az iskola három kilométerre volt a házunktól, s ezt minden reggel megtettük. Édesanyám mindig megfőzött egy tojást, azt vittem uzsonnára.

Iskolások az ötvenes években

A Mária Terézia Iskolába jártunk a nővéremmel, közel az Andrássy úthoz. Nagyon talpraesett kislány voltam, engem vitt el anyu lakást nézni, ma is megdöbbenek, ha visszagondolok, hogy miért épp engem, aki 7-8 éves voltam. Pár lakásba bementünk a Liget közelében, de nekem nem tetszett. Ez a lakás az Izabella utcában közepes nagyságú volt: négyen voltunk, három szobában.

 Szigorúak voltak velünk, sőt ütöttek-vertek. Volt egy rajztanárunk, akit egyébként hihetetlenül szerettem, tiszteltem, tőle tanultam meg rajzolni. De az természetes volt, hogy lepofozta a fél osztályt minden héten, és ezért úgy igazából senki nem tiltakozott. Ránk is fért, az az igazság. Akkor mások voltak az értékek. Ennek ellenére a nyolcadik év végén kivétel nélkül mindenki bejutott valahova, szakmát tanulni, vagy gimnáziumba, vagy technikumba. Tehát senki nem maradt ki.

Gyenes Judith 1946-ban
Molnár (Hervé) Jutka osztálya
Sportbemutató
Tomasovszky András elemi iskolai osztályképe

Az 56-ot megelőző időkben biztosan voltak barátaim az iskolában, de nincs sok emlékem róluk, nem emlékszem, mit csináltunk, hova jártunk. Több emlékem van a bátyám barátairól, hozzájuk próbáltam csatlakozni, ami általában úgy végződött, hogy a haverjai minduntalan el akartak zavarni – útban van a kiskölyök –, de a bátyám mindig megvédett. Van egy meghatározó élményem, amikor elsős koromban csomagot vittünk édesapámmal egy osztálytársam családjának, akik nagyon szegények voltak.

Kovách Erzsébet elemi iskolai osztályképe
Molnár (Hervé) Jutka osztálya
Tornaóra

A Mária Terézia egy nagyon jó nevű állami iskola volt, nagyon jó pedagógusokkal, nagyon jó szellemben, egyáltalán nem volt szélsőséges. Egypár tanár utált, de a mamám mindig azt mondta, „fiam, ha egy tanár utál, rendben, ha kettő, az is, de ha már három, akkor tebenned van a hiba”. Anyukámnak miattam sokszor muszáj volt bemenni, istentelen kölyök voltam. Sokat dumáltam, mindig renitens voltam. Például cigiztünk a padláson, van is róla fénykép. Elég fiús voltam.

Továbbra is oda jártam iskolába, ahol édesapa tanított. A tanárok rendkívül szolidárisak voltak velem. Egyszer az egyik osztálytársam valami gonoszkodó megjegyzést tett apámra, olyasmit mondott, hogy gyilkos volt. Én meg borzalmasan megvertem a gyereket. Persze ebből nagy botránynak kellett volna lennie. Behívott az osztályfőnököm, én meg sírva mondtam el neki, mit mondott Tamás. Szerencsétlen tanárnő, borzalmas helyzetben lehetett.

Tornaünnepély

Úgy tudtak csak fölvenni iskolába, hogy apám elvitt az iskolába, és mondta, hogy a nővérem már másodikba fog járni, de azt mondja, hogy az öccse, hogy ha lehet, idejönne, hoz egy kisszéket meg egy mesekönyvet. "Olvasgat, és itt ellenne szép csendben. Nagyon nyugodt a gyerek, és elüldögél az órán, mert otthon nincs kivel legyen." "A gyerek hány éves?" Mondta, hogy november elsején születtem, akkor leszek hatéves.

Kiránduló úttörők
Polgári Iskola, Túrkeve
Czájlik Péter az állatkerti szakkörön, a madárosztályon

Októberi születésű vagyok, 1927-ben töltöttem be a hatodik évemet, de apám úgy látta jónak, hogy egy évvel később menjek iskolába. Elemi iskoláimat a Mária Terézia téri Mintaiskolában jártam. Tanítóképzővel összekötött iskola volt – persze, nem koedukált, hanem fiúiskola –, négyosztályos, ahol állandóan tanultak és tanítottak a prepák is, tehát a tanítóképzőt végző hallgatók gyakoroltak nálunk. Nagyon jó iskola lehetett, még ha nagyon sok emlékem nem is fűződik hozzá.

A Bartók Béla útra jártam elemi iskolába. Községi iskola volt. Két éve még el is látogattam oda a fiammal és a feleségemmel. Lényegében ugyanaz az épület. Emlékszem a tanító nénire, Zaháry Eszterre, és a hitoktató nénire, Weinek Dalmára. És Asztalos Gyuszira, akinek a papája festő volt, és ott lakott a művészházban, srégen szemben velünk. Ő jó barátom volt.

Elemi iskolai színielőadás résztvevői (Bálint György felső sorban balról a második)
Domokos Pál Péter a Viola utcai általános iskolai tanítványaival
Nacsády András 6. osztályos csoportképe

Tavasszal megindult az iskola is, és akkor én már egy kicsit kezdtem kamaszodni. Ott voltam először szerelmes. Falusi vegyes osztály volt, negyedik elemi. Levelet tettem a kislány padjába. Tízéves voltam, már elég nagyfiú. De mivel otthon eléggé el voltam zárva, nekem minden, ami nemi felvilágosítás, az újdonság volt. Aztán az egyik sráctól hallottam először, hogy az oroszok ezt csinálják, az oroszok azt csinálják.

Az elemi iskola első és a második osztályát az egri Szent Imre Herceg Római Katolikus Elemi Iskolában végeztem – az első két osztályt csak –, a Deák Ferenc utcában, ami ma is működik, megint mint Szent Imre herceg római katolikus általános iskola. Az osztályfőnökömet úgy hívták, hogy vitéz Forgách István. Így néztünk fel rá, mikor belépett a tanterembe! Nemcsak tiszteltük, szerettük is.

Reggeli torna egy balatoni üdülőben

Szerettem iskolába járni, jó tanuló is voltam. Az elemiről sok emlékem nincsen. Nagyon szerettem a tanító nénit, aki elsőtől negyedikig végigvezetett bennünket.

Sportbemutató 1939-ben

Volt egy eset, erre nagyon emlékszem. A testnevelésórára kötelező volt a fehér trikó, a kék klottnadrág és a tornacipő. Ezt a szülőknek meg kellett venni. És az egyik osztálytársamnak nem volt tornacipője, ezért a testneveléstanárunk megbüntette. Hogy pontosan hogyan, már nem emlékszem, tán elfenekelte vagy futtatta a pályán. Mire a legjobb sportoló az osztályban odaszólt neki, hogy „hát tanár úr, ezök szögényök!” És akkor a tanár egy pillanatra megállt, majd kinyitotta a szertárszekrényt.

Az első elemi iskolát Márton Emília, kedves tanítónőnk vezette. Ott tanultam én is az első és második elemiben. Márton Emília csíkszentmártoni lány volt, szép és okos, aki írni-olvasni tanította a falu aprónépét. A harmadik osztálytól kezdve a tanítónk Péter Sándor volt, ő csíksomlyói születésű férfi. Nagy családja volt. Fiatalon a Szolnok melletti Tószegre jött tanítónak, itt házasodott meg, majd visszaköltözött a szülőfalujába, és egész további életét itt élte le.

A volt Sacré Coeur Sophianum Katolikus Leánygimnázium épülete
Gúth Zoltán ballagási képe

Az osztályom rettentően kevert osztály volt. Lehet azt mondani, hogy a társadalom minden szegletéből volt valaki. Volt orvos-gyerek, volt cigánygyerek, volt olyan proli, hogy szegény egy könnyű ruhában járt egész évben. De a középosztályból is akadtak, akiknek a gyerekei ugyanúgy kínlódtak. Mindenki szegény volt. Mindenki egyszerre szeretett volna valamit, és nem igazán kapta meg. Tehát nagyon kevéssé éreztük a társadalmi különbségeket.

Gyöngyösön először a Sóházba jártam elemi iskolába, de a második osztályból kivettek, és elkerültem az Urbán-templom melletti elemi iskolába. Azért kerültem oda, mert volt ott egy Libisch Ottilia nevű tanítónő, egy nagyon jó pedagógus és anyám jó barátnője, és így odavett az ő osztályába. A bátyja, Libisch Károly, a városi tanács tagja volt. Nem sok maradt meg bennem az elemiből. Amikor nagy hó volt, sível mentem iskolába. Az szenzációnak számított.

Nagyon jó tanárok voltak az általános iskolában. Az osztályfőnök is nagyon jó volt, ő irodalmat tanított meg nyelvtant, és még egy emlékezetes tanár volt, aki a fizikát tanította. Velük jártunk úttörőtáborba, minden nyáron. Amikre most azt mondanák, hogy túlélőtábor, vagy kalandtúra, nagy kirándulásokkal, sátorveréssel, árokásással, krumplipucolással, szóval tökéletes volt. Nagyon sok mindent tanultam meg ott.

Fráter Ágota 1947-ben

56. június 24-én meghalt édesanyám. És akkor édesapám úgy döntött, hogy mivel a Bartha nagyszülők nem tudtak volna még engem is ellátni, mert ők is egy szoba-konyhás lakásban laktak, tehát nem volt rá lehetőség, hogy még én is ott legyek, és ezért édesapám úgy döntött, hogy elvisz engem Ököritófülpösre egy leánynevelő otthonba. Nagyon szép kastélyban volt a gyerekeknek a szobájuk, szép helyen volt, ahogy így visszaemlékszem rá. És ott kezdtem az ötödik osztályt.

Iskolai énekkar

Jártam egy normál általános iskolába, ahol apám pozíciójának köszönhetően rengeteg verést kaptam – akkor ez még egy bevett nevelési forma volt. Az apám így gondolta a gyereknevelést, tehát ő soha nem kedvezményeket, hanem szigorításokat ért el minden gyerekének az életében. Az igazgató, aki barátja volt, vagy együtt ültek a pártbizottságban, és én pedig, mit tudom én, nem írtam föl a házi feladatot.

Faragó Vilmos nagynénje, Grün Teréz (az első sor középen)
Úttörővasút
A budapesti Német Birodalmi Iskola
Tóth István

43-ban, hatéves koromban kerültem iskolába. Háromnegyed évet itt végeztem Budapesten, utána Nagyborsán jártam a falusi iskolába. Nem vesztettem évet, 45-ben itthon folytattam. Tízéves koromban a Baar-Madasba kerültem. Akkor még a négy elemi, nyolc gimnázium rendszer létezett. Úgy emlékszem, hogy két évre rá történt a változás. Akkor a felső általános iskolai részt államosították, de a négy gimnáziumot még meghagyták a Baar-Madasnak.

Nacsády András 5. osztályos csoportképe