Jelenlegi hely

Bálint György második felesége, Edit

Ha összehasonlítom azokat az élményeket, amiket Hervével éltem át, azokkal, amiket a halála óta, érdekes dolog kerekedik ki. Közel ötven évvel ezelőtt egy hónapot töltöttünk Velencében. Úgy emlékszem rá, mintha tegnap lettem volna ott. New Yorkban egy évvel ezelőtt voltam, de nem tudnék neked egy utcanevet se elmondani, vagy hogy mit láttam ott, fogalmam sincs. Azt mondhatnám, hogy én nem szűrtem le ebből semmi gazdagító elemet se intellektuálisan, se morálisan.

Márk Anna és Czitrom Gábor
Násznép a Hervé házaspár esküvőjén
Tóth István családjával a börtönévek után
Márk Anna 1957-ben
Maléter Pál 1953-ban

Aztán Kolozsváron volt egy nagy szerelmem! Ő román férfi volt, az egyetemen tanárom volt. Viharos szerelem volt, de azzal a tudattal bennem, hogy én úgyse akarok vele együtt élni. Ez volt 45-46-ban, 47 elején, amikor kijöttünk, maradt abba. Két kultúra találkozott ebben a szerelemben. Ő egy nagyon szegény román családból származott, én pedig egy magyar zsidó középosztálybeli családban éltem elég jólétben. Fantasztikus világot nyitott meg előttem. Nagyon sokat tanultam tőle.

Az ifjúsági csoportból volt egy udvarlóm, Németi Józsefnek hívták. Először a testvérét, Jánost ismertem meg, aki korábban került a csoportba. Szűcssegéd volt. Egyszer odajött hozzám és azt mondta: „Irénke, van egy bátyám, de nem lehet vele szót érteni, mert csak szórakozni jár a barátaival, nem érdekli a mozgalom, pedig egy értelmes ember.” Ő egy aranykoszorús mesternél volt segéd, szabász. Mondom, hozd el egyszer a csoportba. Elhozta, megismerkedtünk, s valahogy mindig hozzám csapódott.

A szeredai, kézdivásárhelyi, gyergyóalfalui élet és a moldvai utak után az én legényéletem is véget ért. 1935. március 5-én vettem el Antal Andor kézdivásárhelyi vendéglős leányát, Máriát. Hogy mitől házasodik meg az ember, az gyakran a véletleneken múlik. Az én történetem is ilyen. Amikor Majláth közbenjárására elhelyeztek Kézdivásárhelyre tanárnak, én is ott kosztoztam Szőcs Lajos tanártársammal a tanári étkezőben. Lehettünk tizenöten. Mi, fiatalok az asztal végére kerültünk.

Az ötvenes évek elején Egey Zoltán a székesfehérvári kórházban dolgozott még. 1952 őszén náluk voltam vendégségben, beszélgettünk, amikor egyszer csak azt mondja nekem Csiri nagynéném: „Te Jenci! Ha nősülni akarsz, akkor menj el Budapesten a Németvölgyi út 51. szám alá, és keresd Járay doktorékat!” Mondom: „Miért? Ott van egy kislány?” „Az több ennél! Az egy feleségnek való kislány! Kosárlabdázik és az országos válogatottban is játszott, kitűnően úszik.

Még együtt éltünk, de már két lakást építettünk, azzal, hogy az egyik Katáé, a másik meg az enyém, merthogy én mindenfelé éltem, másutt is. Két éjszakát töltöttem Adyligeten, a többit meg más nőknél. Párhuzamosan sok nőnél. A négy volt az ideális, az tökéletesen működik. Ugye, a hetvenes–nyolcvanas évek elejét írtuk, és a nők között is nagyon sok olyan volt, aki független életet akart élni, ámde nem akart teljesen egyedül lenni. És ebbe belefért az is, hogy osztozni kell más nőkkel.

Innen szabadultam 1960. március 31-én. Kijöttünk a Gyűjtőből, bementünk a Nyugatiba, megebédeltünk, megittunk egy pohár sört, aztán mindenki ment a maga útjára. Én vonattal jöttem haza Debrecenbe. A feleségemet még Miskolcon kapacitálták, hogy váljon el tőlem, de nem állt kötélnek. Nagyon sokat segített nekem, hogy itt lakott a szüleimnél, és vár rám.

Az egyetemre, Lágymányosra, villamossal jártam: itt, a villamoson találkoztam Annával és Andrissal, ők a képzőművészeti főiskolára mentek. Andrist – Rác Andrást – még Kolozsvárról ismertem, barátom volt. Annát, aki később a feleségem lett, most ismertem meg, Andris mutatta be. Anna még a háború előtt gyakran lejárt Kolozsvárra a baráti családokhoz, többek között Szegő Júliához, ott találkozott Andrissal, onnan ismerték egymást.

Gyenes Judith és Maléter Pál esküvői képe

Július 15-én leutaztam Fehérvárra. A gondnok azonnal a kórházi ruharaktárba vitt, ahol fehér nadrágot és köpenyt kaptam. Hétfőn aztán bemutatkoztam az igazgatónak, de nem az volt a lényeges, hanem hogy akkor ismerkedtem meg a feleségemmel, Kristóf Gizellával, aki fiatal orvosként a belosztályon dolgozott, és mellesleg Koch Nándor unokahúga volt. Hamarosan mélyebb érzelmi kapcsolat alakult ki közöttünk.

Hegedűs Györgyi férjével Gruber Istvánnal
Tóth István feleségével és kislányával

December 8-án visszamentem Székesfehérvárra, ott vészeltem át a háború végét. Űzött a szívem, de szükség volt rám a kórházban is. A leendő feleségem nem volt hajlandó feljönni velem Pestre, mert mint orvos egyedül lakott a kórházban, és kötelességének érezte, hogy ott maradjon. Úgy döntöttem, én is maradok.

Czeglédy Ilona és Szűcs Attila
A Maléter házaspár az otthonukban 1956-ban
Batár Attila és Bíró Yvett, 2014, New York
A fiatal Lucien Hervé

A válás után Tilburgban éltem, és nem akartam búslakodni. A magam módján próbáltam új lehetőséget találni. De sokáig nem sikerült. 1985-ben egy holland barátom születésnapján találkoztam Ingriddel. Sokat beszélgettünk. Aztán szóba került, hogy nagyon szeretném, ha gyerekem lenne. Kiderült, hogy ő is szeretne gyereket. Lassacskán kiderült, hogy szeretnénk összekapcsolni életünk hajóját.

Jost Éva és Ivánfi Jenő nászúton a Mátrában
Molnár (Hervé) Jutka

1954 elején rábólintottam, hogy a felesége leszek. Az előző év szeptemberében megtörtént a válóper, de nem miattam váltak el, Pali már külön élt, amikor az udvarlás elkezdődött. Lementem Pécsre, és bejelentettem, hogy férjhez megyek Maléter Pálhoz.

És egy nagyon fontos kapcsolatom lett ott, Clark Ágival, akivel itthon egyetlenegy alkalommal találkoztam, merthogy ő akkor Csalog Zsoltnak volt a felesége, és Erdély Miki temetéséről jöttünk le. Aztán soha többet nem találkoztam vele, de mielőtt elmentem, kaptam millió telefonszámot meg címet, hogy kiket keressek meg. És senkit nem kerestem meg, csak őt. Nem tudom, miért. Ráérzésből. És talán azért, mert Mityu is ismerte, és az első héten én Mityuval voltam a városban.

Maléter Pál fölment hozzánk a Baross utcai lakásba egy könyvért, amelyet a mamám kölcsönkért tőle. Mamám mondta Palinak, hogy kórházban vagyok, behozta nekem olvasni, jöjjön be hozzám, látogasson meg. Egyszer csak megjelent az ajtóban a maga 197 centijével az ezredesi egyenruhájában. Ritkán találkoztunk, mert más vidéken éltünk. Utoljára 1951-ben láttam, amikor ki akartak telepíteni. Mikor megkaptuk a kitelepítési papírt, mamám ijedten elrohant Palihoz, nem tud-e segíteni.

Ordódy Tihamér és családja
Márk Anna és Czitrom Gábor

A lány, aki a feleségem lett, Anna Vasziljevna Scsurevics. Az apja, Scsurevics lengyel volt, 1905-ben vándoroltak ki Lengyelországból oda, még a cárok alatt. Ott minden kivándorolt kapott húsz hektár erdőt meg ami kell a beinduláshoz, tehát állatot stb., mindent, és kapott ingyen húsz hektár erdőt. Azt kiirtotta, abból építettek házat, nagy kerítéseket, tehát a farkasok, medvék ellen, és ott kezdtek ugye aztán földet művelni. Kitűnőek voltak azok a földek, hát nem kellett trágyázni.

Bálint György első felesége, Anna
Hegedűs Györgyi anyai nagyszülői, a Meer házaspár, esküvőjükön

Soha nem volt pénzünk. Hervé betartotta a szabályokat, nekünk magántulajdonunk, se lakásunk, se vidéki házunk nem volt. De meg kell mondanom, hogy én soha nem szenvedtem, nem éreztem úgy, hogy jaj, mi szegények vagyunk, jaj, minekünk csak egy szobánk van. Persze olyan volt bennünk, hogy de jó volna ezt csinálni vagy azt csinálni, ha lenne pénzünk. Mint ahogy ma azt mondom, de jó volna még egyszer hatvanévesnek lenni! Ez csak egy vágyálom.

Bálint György harmadik feleségével, Antóniával
Jost Éva

Leszerelésem után rossz emlékű cégemet otthagyva, a Közmű- és Mélyépítő Vállalatnál dolgoztam. Ott ismertem meg a feleségemet, Zámori Brigittát, és jó másfél éves ismeretség után összeházasodtunk. 1976 augusztusában született meg a fiunk, Gergely, aki most elsős, villamosipari szakközépiskolába jár. Feleségem szülei a Graboplast gyárban dolgoztak, apósom villanyszerelőként, anyósom pedig a kollekcióban, ahol a kiállításokra kerülő anyagokat készítik elő.

Piroskával, a későbbi feleségemmel már itt házasodtunk össze ’62-ben. Amikor Piroskával idejöttünk, még nem volt tizennyolc éves. ’62-ben volt a tizenkilencedik évében, tehát akkor múlt el tizennyolc éves. ’61. december 24-én. Tehát ’62-ben nősültem meg, februárban, akkor már elmúlt tizennyolc éves. ’58-ban ismertem meg Gyulán. Gyulán akkor kiküldetésben dolgoztam, a kórházban csináltunk felújítást.

Az életem úgy alakult, hogy általában hétévenként valami jelentős dolog történik benne. Számomra az egyetem folytatásaként megélt Országos Műemlékvédelmi Felügyelőségen eltöltött intenzív évek érdemben 60-tól 67-ig tartottak, és belefordultak Diósgyőrbe. Azt lehet mondani, hogy az egyik nagyon fiatalon kapott munka meghatározóvá vált az életemben.

Vigh Szabolcs és felesége, Ingrid 1986-ban

1941-ben végeztem. A végzés után hazamentem, mert apám már beteg volt. Huszonkét éves koromban családfönntartó lettem. Én vezettem a gazdaságot másfél évig is talán. Közben a MIKÉFE-n is oktattam, ez A Magyar Izraelita Kézmű- és Földművelési Egyesület volt. Az első feleségemet is ott ismertem meg, azért került oda, mert nem vették föl az egyetemre. El is végezte ezt az oskolát. Aztán könyvtáros lett, az Országos Széchényi Könyvtárnak dolgozott elég hosszú ideig.

Mi a házasságba torkolló egyetemi éveinkben a Szűcs család számunkra átüresített szobájában laktunk. A zuglói ház önmagában jó lett volna, ha nem tizenegyen laknak benne, négyes társbérletben, de ez egy kicsit sok volt. A Szűcs családnak volt két szobája. A szülők maradtak a nagyszobában, és a kisebbik szobába, ahol Attila lakott, mentem én is. Kaptam, egy szekrényt, egy rekamiét és egy íróasztalt. Minimális lakberendezési tárgyakkal kezdtük.

Én dolgoztam, kaptam fizetést, egy volt Sacré Coeur-ös osztálytársam mamája varrt egy fekete kosztümöt, vettem egy fehér blúzt, és Palitól kaptam egy szép kis fehér menyasszonyi kalapot, az volt a fejemen. Zsuék is rettentő izgatottan készültek. A Baross utcában, abban a szörnyű társbérletben a fürdőszobán hárman kellett osztoznunk. Arra emlékszem, hogy valamelyikükre rászóltam, engedjenek már be, mégiscsak az én esküvőm lesz. Az esküvői ebéd a Normafa étteremben volt.

Aztán tizenhat éves koromban volt az első igazi flörtöm. Az egy nagy csoda volt, arra még ma is büszke vagyok. Nem volt különösebben szép, az tetszett benne, hogy tíz évvel volt több mint én. Én tizenhat voltam, ő huszonhat. Párizsban tanult, pesti fiú volt, és leköltöztek Nagyváradra, mikor Magyarország lett Nagyvárad. Párizsból Váradra jött. És volt egy szilveszter. 1941-ben még nagy szilvesztereket rendeztünk, mintha minden jó és szép lett volna, pedig a világ égett.

Aztán volt egy nagyon-nagyon nagy szerelmem, egy reménytelen szerelmem! Az nagyon szép dolog volt! Szomorú, és szép. Úgy hívták, hogy Ács Tomi. És egy évvel volt idősebb nálam. Ő a zsidó líceumba járt. Rendeztek zenei önképző köröket ebben a koedukációs zsidó gimnáziumban, és én oda eljártam. Főleg azért mentem, mert tudtam, hogy ott van Tomi. De hogy én miért lettem szerelmes Ács Tomiba? Hogy miért szúrtam ki magamnak ezt a fiút? Ez részemről plátói szerelem maradt.

Még Fehérváron tervbe vettük, hogy megházasodunk, azonban én akkor épp csak elmúltam huszonhárom éves, az érvényben lévő törvényes rendelkezés szerint kiskorúnak számítottam, csak szülői beleegyezéssel vagy gyámhatósági hozzájárulással esküdhettünk volna meg. Így aztán sokáig távszerelemben éltünk. Gizi 46-ban felkerült Pestre, a II. sz. Belklinikára gyakornoknak – a klinikát 46 elejétől Haynal Imre vezette –, én Pécsett voltam, néha összejöttünk. 1948-ban úgy döntöttünk, megházasodunk.

Jost Éva és Ivánfi Jenő az esküvőjükön
Molnár Jutka az emigrálás után, 1948,  Lucien Hervé felvétele
Kéz a kézben Ivánfi Jenő és felesége