Jelenlegi hely

Július 15-én leutaztam Fehérvárra. A gondnok azonnal a kórházi ruharaktárba vitt, ahol fehér nadrágot és köpenyt kaptam. Hétfőn aztán bemutatkoztam az igazgatónak, de nem az volt a lényeges, hanem hogy akkor ismerkedtem meg a feleségemmel, Kristóf Gizellával, aki fiatal orvosként a belosztályon dolgozott, és mellesleg Koch Nándor unokahúga volt. Hamarosan mélyebb érzelmi kapcsolat alakult ki közöttünk.

Ha összehasonlítom azokat az élményeket, amiket Hervével éltem át, azokkal, amiket a halála óta, érdekes dolog kerekedik ki. Közel ötven évvel ezelőtt egy hónapot töltöttünk Velencében. Úgy emlékszem rá, mintha tegnap lettem volna ott. New Yorkban egy évvel ezelőtt voltam, de nem tudnék neked egy utcanevet se elmondani, vagy hogy mit láttam ott, fogalmam sincs. Azt mondhatnám, hogy én nem szűrtem le ebből semmi gazdagító elemet se intellektuálisan, se morálisan.

Bálint György harmadik feleségével, Antóniával

Még együtt éltünk, de már két lakást építettünk, azzal, hogy az egyik Katáé, a másik meg az enyém, merthogy én mindenfelé éltem, másutt is. Két éjszakát töltöttem Adyligeten, a többit meg más nőknél. Párhuzamosan sok nőnél. A négy volt az ideális, az tökéletesen működik. Ugye, a hetvenes–nyolcvanas évek elejét írtuk, és a nők között is nagyon sok olyan volt, aki független életet akart élni, ámde nem akart teljesen egyedül lenni. És ebbe belefért az is, hogy osztozni kell más nőkkel.

Márk Anna és Czitrom Gábor

És egy nagyon fontos kapcsolatom lett ott, Clark Ágival, akivel itthon egyetlenegy alkalommal találkoztam, merthogy ő akkor Csalog Zsoltnak volt a felesége, és Erdély Miki temetéséről jöttünk le. Aztán soha többet nem találkoztam vele, de mielőtt elmentem, kaptam millió telefonszámot meg címet, hogy kiket keressek meg. És senkit nem kerestem meg, csak őt. Nem tudom, miért. Ráérzésből. És talán azért, mert Mityu is ismerte, és az első héten én Mityuval voltam a városban.

Násznép a Hervé házaspár esküvőjén
Molnár Jutka az emigrálás után, 1948,  Lucien Hervé felvétele
Gyenes Judith és Maléter Pál 1953-ban

A lány, aki a feleségem lett, Anna Vasziljevna Scsurevics. Az apja, Scsurevics lengyel volt, 1905-ben vándoroltak ki Lengyelországból oda, még a cárok alatt. Ott minden kivándorolt kapott húsz hektár erdőt meg ami kell a beinduláshoz, tehát állatot stb., mindent, és kapott ingyen húsz hektár erdőt. Azt kiirtotta, abból építettek házat, nagy kerítéseket, tehát a farkasok, medvék ellen, és ott kezdtek ugye aztán földet művelni. Kitűnőek voltak azok a földek, hát nem kellett trágyázni.

Piroskával, a későbbi feleségemmel már itt házasodtunk össze ’62-ben. Amikor Piroskával idejöttünk, még nem volt tizennyolc éves. ’62-ben volt a tizenkilencedik évében, tehát akkor múlt el tizennyolc éves. ’61. december 24-én. Tehát ’62-ben nősültem meg, februárban, akkor már elmúlt tizennyolc éves. ’58-ban ismertem meg Gyulán. Gyulán akkor kiküldetésben dolgoztam, a kórházban csináltunk felújítást.

És ugyanezt a rossz döntést a magánéletben is megcsináltam. Ahogy benne volt a levegőben, hogy most jön a demokrácia meg a polgári világ, ahol az embernek cége van, ugyanúgy benne volt az is, hogy az ember családot alapít. Holott pontosan tudtam, hogy nem vagyok rá alkalmas. Föladtam az azt megelőző életformámat, pedig az akkori életemnek a fele már lezajlott abban a poligám életformában.

Tóth István családjával a börtönévek után

Az első feleségemet Bognár Annának hívták, egy egészen kiváló asszony volt, nagyon művelt, nagyon tájékozott, nyelveket jó beszélő nő, tőle származik a fiam. De nem tudtunk együtt élni, és ezért elváltunk. Aztán úgy éreztem, mindketten úgy éreztük, hogy külön sem tudunk élni, ezért újra összeházasodtunk, aztán meg újra elváltunk. Ezután jó ideig egyedül voltam, és akkor ismerkedtem meg a második-harmadik feleségemmel, akivel harmincöt évig éltünk együtt jó, békés házaséletben.

Márk Anna és Czitrom Gábor

Leszerelésem után rossz emlékű cégemet otthagyva, a Közmű- és Mélyépítő Vállalatnál dolgoztam. Ott ismertem meg a feleségemet, Zámori Brigittát, és jó másfél éves ismeretség után összeházasodtunk. 1976 augusztusában született meg a fiunk, Gergely, aki most elsős, villamosipari szakközépiskolába jár. Feleségem szülei a Graboplast gyárban dolgoztak, apósom villanyszerelőként, anyósom pedig a kollekcióban, ahol a kiállításokra kerülő anyagokat készítik elő.

Hegedűs Györgyi férjével Gruber Istvánnal
Czitrom Gábor felesége, Márk Anna műtermében

1941-ben végeztem. A végzés után hazamentem, mert apám már beteg volt. Huszonkét éves koromban családfönntartó lettem. Én vezettem a gazdaságot másfél évig is talán. Közben a MIKÉFE-n is oktattam, ez A Magyar Izraelita Kézmű- és Földművelési Egyesület volt. Az első feleségemet is ott ismertem meg, azért került oda, mert nem vették föl az egyetemre. El is végezte ezt az oskolát. Aztán könyvtáros lett, az Országos Széchényi Könyvtárnak dolgozott elég hosszú ideig.

Lucien Hervé
Jost Éva és Ivánfi Jenő az esküvőjükön
Faragó Vilmos és Sugár Rózsa házasságkötése
Pákh Tiborné, Edit a hatvanas években
Pákh Tibor és menyasszonya, Edit, 1953

A feleségemet is az egyetemen ismertem meg, 1954-ben. A könyvtárban dolgozott. 1955-ben összeházasodtunk. Vadonatúj egyszobás összkomfortos bérlakást kaptunk az egyetemtől, bent a városban, a Bajcsy-Zsilinszky úton. Szomszédunk és jó barátunk volt Molnár László rektori titkár, a mechanika tanszék adjunktusa. Ott lakott még Horváth Aurél kémiaprofesszor és Szőnyi József meg Újszászi József fizikus adjunktusok. Egyetemi kolónia volt tulajdonképpen, bent a városban.

Tóth István és Ordódy Alíz esküvői fotója

Aztán tizenhat éves koromban volt az első igazi flörtöm. Az egy nagy csoda volt, arra még ma is büszke vagyok. Nem volt különösebben szép, az tetszett benne, hogy tíz évvel volt több mint én. Én tizenhat voltam, ő huszonhat. Párizsban tanult, pesti fiú volt, és leköltöztek Nagyváradra, mikor Magyarország lett Nagyvárad. Párizsból Váradra jött. És volt egy szilveszter. 1941-ben még nagy szilvesztereket rendeztünk, mintha minden jó és szép lett volna, pedig a világ égett.

December 8-án visszamentem Székesfehérvárra, ott vészeltem át a háború végét. Űzött a szívem, de szükség volt rám a kórházban is. A leendő feleségem nem volt hajlandó feljönni velem Pestre, mert mint orvos egyedül lakott a kórházban, és kötelességének érezte, hogy ott maradjon. Úgy döntöttem, én is maradok.

Tóth István feleségével és Márta lányukkal

Az egyetemre, Lágymányosra, villamossal jártam: itt, a villamoson találkoztam Annával és Andrissal, ők a képzőművészeti főiskolára mentek. Andrist – Rác Andrást – még Kolozsvárról ismertem, barátom volt. Annát, aki később a feleségem lett, most ismertem meg, Andris mutatta be. Anna még a háború előtt gyakran lejárt Kolozsvárra a baráti családokhoz, többek között Szegő Júliához, ott találkozott Andrissal, onnan ismerték egymást.

Gúth Zoltán és Lengyel Piroska
Clark Ági és Nagy Bálint
A Maléter házaspár az otthonukban 1956-ban
Tóth István feleségével és kislányával
Kovách Erzsébet és dr. Török Zoltán esküvői képe

Én sem örültem anyám elmenetelének, de megértettem. Attila 56-ban vallott nekem szerelmet, én is szerelmes lettem, és elmondtam anyámnak. Akkor ébredhetett rá, hogy felnőtt a lánya, ő is kezdhet már valamit a saját életével. Apám nem kedvelte Attilát, ő látta a benne és a családjában lévő problémás részeket is, de lassan beletörődött.

Kéz a kézben Ivánfi Jenő és felesége

A Déri Múzeum körüli sétatéren mutattak be nekem egy fiút, akivel nagyon jó barátságban kerültünk. Az apja akkor a Fonciere Biztosító Társaság egyik magas rangú tisztviselője volt, ő pedig a zsidó gimnáziumba járt. Eggyel feljebb járt, mint én. Helyes, magas, gesztenyebarna hajú, kék szemű s nagyon jólelkű ember volt. Jártunk ki a Nagyerdőre sétálni, de egy-egy csóknál több nem történt. Elkezdtük tervezgetni a jövőnket.

Tehát odakerültem a hűtőiparhoz könyvelőnek ’55. január elején, ahol megismerkedtem a férjemmel, aki természetesen nagyon helyes fiú volt. Tervstatisztikus volt, a Tervosztályt vezette.

Márk Anna 1957-ben

Azt mondom, hogy menyasszony lettem, ez olyan furcsa kifejezés így. Előzménye nem sok volt. Emlékszem, jöttem haza a munka után, és ott ült, anyával beszélgetett egy sárospataki távoli rokon fiú, Török Zoltán, aki éppen akkor tette le a bírói vizsga első felét, és följött Pestre megünnepelni. Pár évvel korábban, amikor még kisiskolás voltam, Pesten tanult egy ideig, és járt hozzánk kártyázni a Váci utcába, mi meg ott hülyéskedtünk körülöttük.

Nagyon szerették egymást apám, anyám, de akkor az nem volt divat, hogy a párok nyalják-falják egymást, mint máma, pláne nyilvánosság előtt, szóval ilyet én nem láthattam. Apám abszolút az a fajta volt, mint a férjem, hogy társaságban még a kezét se fogta meg anyámnak.

Én már kétéves koromban is szerelmes voltam, erről fénykép is van. A kisfiú nálam két évvel idősebb. Hál’ Istennek még most is él Bécsben. Még beszélni sem tudtam rendesen, azt mondtam neki „Ádám siem”. Nem hogy szívem. Imádtam. Látom a mai napig, hogy ülünk a strandon, fogom a lábát, és a szemem sarkából nézek rá!

A friss házasok a tanúikkal
Jutka és Lucien Hervé

Én voltam a legszegényebb és a legrosszabbul öltözött. Ha mentem a táncórákra, apámnak az esküvői ruhájában mentem. Huszonöt évvel azelőtti divat, de fekete ruha volt, fehér ing, fekete nyakkendő, fekete lakkcipő meg egy munkacipő. Más nekem nem volt, de nagyon szerettek velem táncolni. Ismerkedtem lányokkal is, némelyiket a szüleimnek is bemutattam, hát már tizenhét évesen a harmadik csajt is vittem haza, de az eljegyzés egyikkel se került szóba.

Esküvői meghívó
A fiatal Lucien Hervé
Molnár (Hervé) Jutka
Jost Éva és Ivánfi Jenő nászúton a Mátrában