Amíg általános iskolába jártam, az ötvenhatos eseményekről nem tanultunk. Amikor a nyomdaipari technikumba jártam, ott talán egy-két sorban volt megemlítve. De egy percig se gondoltam, hogy igazuk van azoknak, akik ellenforradalomról beszéltek. És azt is tudtam, hogy mit akartak, és azt is tudtam, hogy jót akartak. Mindenki jobb életet akart, mert hát annyira sanyargattak bennünket. Nem lehetett egy disznót levágni anélkül, hogy engedélyt ne kért volna az ember. Egy disznót nem lehetett levágni! Ha levágták, akkor elvették tőle a disznót, és őt magát meg bevitték a börtönbe. Szóval nem lehetett létezni. Paraszt embernek azért nem, mert direkt szándékosan megfélemlítették, hogy lépjen be a tsz-be, és a dolgozó ember, aki kapott munkát, az meg örült, hogy van munkája. Utána jött a Kádár-korszak. Aki nem így élte meg, mint ahogy én, aki tudom, hogy mi van a hátam mögött, annak biztos, hogy jó volt. És nem mondhatom én se, hogy nem jutottunk jobban ötről a hatra. Nem mondhatom, hogy annyira nincstelenek vagyunk, hogy nincs ennivalónk, mint ahogy volt akkor, amikor gyerek voltam. Mi becsületesen megdolgoztunk azért, amit megkerestünk. Úgyhogy én nem az akkori pártnak a javára írom az egészet, az biztos. Hanem talán annyi, hogy volt rá lehetősége az embernek, hogy egy kicsit ötről a hatra jusson. De azért én az életben meg nem bocsátom nekik azt, hogy az édesapámat elvették tőlem! Amíg élek nem fogom megbocsátani!