Likócson rendkívüli élményeink voltak, egész életünkre meghatározóak. Mi otthon mindig könyveket láttunk, értelmiségi környezetben nőttünk fel – a családban több pedagógus volt, anyám testvére vegyészmérnökhöz ment férjhez, ő maga három-négy idegen nyelvet beszél, idős korában megtanult olaszul –, Likócson viszont többnyire egyszerű emberek éltek. Természetesen élő, gondolkozó parasztok és munkásemberek. A nyarakat itt töltöttük, a likócsi gyerekekkel haverkodtunk. Gyerekfejjel megtanultuk, hogy önmagukért értékeljük az embereket. Szüleim idejét, ahogyan emlékszem, rendkívüli mértékben lekötötte a likócsi ténykedés. Rengeteget dolgoztak, szép gazdaságot hoztak létre. Ezt nem tudták a vagyonelkobzásnál elvenni, mert édesanyám nevén volt. Anyai nagyanyámnak lett véve, mert vágyott vissza a falujába, és azt mondta anyámnak, hogy nyugodtabb lenne, ha a lánya nevén lenne. Bár nem volt oka a bizalmatlanságra, édesapám azt mondta: ha Anyuska így akarja, legyen így. A példás családi szeretet és a gondviselés mentett meg bennünket a teljes kifosztástól, amikor a tragédia bekövetkezett.