Tovább a szövegrészlethez...
disszidálás

Aztán, mikor már nagyon el voltam keseredve, és semmi esély nem volt sehol, ráadásul az ismerőseim, barátaim már lehetőséget kaptak arra, hogy elutazzanak Ausztráliába, Kanadába, ide, oda, véletlenül megjelent a táborban egy új ember, a Patikus. Közölte, hogy ő Párizsba készül, ahol van egy barátnője, és ha valaki segít neki átszökni a francia határon, annak hajlandó hitelezni az útiköltséget Párizsig. Ez pont jól jött nekem, mert a nagybátyám leveleiben egyfolytában azzal cukkolt, hogy hagyjam Svédországot, menjek oda Párizsba, aztán majd így lesz, majd úgy lesz. Végeredményben ugródeszkának miért ne lenne jó Párizs? Lett volna lehetőség átregisztrálni Amerikára vagy Kanadára vagy Ausztráliára. Meg is fordult a fejemben, és biztos vagyok benne, ha nem akadok össze ezzel a Patikussal, akkor át is regisztráltam volna Amerikára, mert oda ment a legközelebbi szállítás, és azt ősszel már tudtuk. Na de hát ez a véletlen. Megegyeztünk a Patikussal, és elindultunk. Vonattal elmentünk egészen Ventimigliáig, ez közvetlenül a francia határ mellett van, korábban vasúti határátkelő volt. Az átszökés aránylag egyszerű volt. Volt egy vasúti alagút, aminek a másik oldala már Franciaország. Átmentünk, és fölültünk az első vonatra, és másnap reggel már Párizsban voltunk, a Gare de Lyonon. Ez 73. október vége volt. Fölhívtam a nagybátyámat. Egy órán belül odajött.