Nagyon rövidek voltak a napok, helyesebben az éjszakák, mert reggel kilenckor nyitottuk az üzletet és este hatig nyitva tartottunk, déli másfél órás ebédszünettel, ahogy az ott kötelező volt. És aztán este hatkor fölültem a buszra, bementem Párizsba a Montparnasse-ra, és akkor este tízig, tizenegyig a nyelvtanfolyam. Komolyan vettem a nyelvet. És nem adtam fel a filmművészeti főiskolát sem. Természetesen anélkül, hogy tökéletesen ne beszéljem a nyelvet, szóba sem jöhetett, hogy bárhova is jelentkezzek. Két és fél év alatt sikerült nagyon jól megtanulni franciául. Hat fokozat van az Alliance Française-nél, én a négy és félnél hagytam abba. Ugye este tíz-tizenegyig benn voltam az iskolában, és utána jártam a várost. Huszonegy évesen az ember még szereti Párizst éjszaka! És a mozikat! Faltam a filmeket. Viszont pénzem nemigen volt. A Sacré-Coeur mellett van a Place du Tertre, a festők tere. Esténként kezdtem följárogatni. Ott nyüzsgött az élet. Volt egy kocsma, ma már luxusvendéglő, a Crémaillère, amelyikben akkoriban inkább hozzám hasonló fiatalok, hippik, kalandorok, zenészek gyűltek össze. Sok magyar is volt. És volt két zongora, egy pianínó meg egy hosszúzongora. Leültem, és elkezdtem a jó örökzöldeket játszani. Megtapsolták. Akkor elkezdtem beatleseket játszani, megint megtapsolták. Fogtam egy kis tányért, és körbejártam az asztalokat – adtak egy frankot, két frankot, öt frankot. Nem voltam hivatásos zongorista, ezek a számok nem voltak akadémikusan lejátszva, de a hangulatnak megfeleltek. Úgyhogy ez nagyon jól bejött, és rendszeresen jártam oda. Emiatt aztán annyira elhanyagoltam a munkát, nem mentem el dolgozni, hogy végül összerúgtam a patkót a tulajdonossal, és felmondtam. Ez már 76-ban volt.