Tovább a szövegrészlethez...
újrakezdés - újjáépítés

Az édesapám a háború után a vasútnál maradt. Az államvasutaknak a háború után is működnie kellett. A miskolci MÁV-igazgatóságot bízta meg a szovjet parancsnokság, hogy hozza rendbe a németek által felrobbantott vasútvonalat. Összeszedtek minket, és ugyan magyar felügyelet mellett maradtunk, a Szovjet Főparancsnokság mindenható volt. Nem láttak el bennünket élelemmel… Kaptunk mahorkát, ezt a dohányt a Pravdába lehetett csavarni, megnyálazni, és szívni mint a cigarettát. Én majd kiköptem a tüdőmet, mikor az első mahorkát elszívtam, ott szoktam rá a dohányzásra. Egy csajkában kaptunk teát, csáját, naponta adtak egyszer, meg délben levest. Amit még ettünk, az a kiásott cukorrépa volt, csákánnyal ástuk ki a fagyott földből, egy drótra ráhúztuk, ami egy leszakított vezetékdarab volt, a parázson megpirítottuk, és lerágtuk a drótról. Ez volt az ebédünk. Én ebben a szovjet munkatáborban dolgoztam február-márciusban. Miskolci vasutasok is voltak ott, akik szakmailag irányították egy darabig a dolgot. Nem olyan jellegű láger volt, mint a gulag, mert országon kívülre sem vittek. Félig szökve jöttem el, mert amikor az orosz csapatok továbbvonultak, a románoknak adták át a parancsnokságot. A románoknak ilyen őrző feladatokat adtak a hátvonalban, amikor az oroszok már Ózd fele haladtak tovább északra, akkor Miskolcon is jobbára román katonák maradtak. Én leléceltem Miskolc irányába.