Tavasszal, '57 tavaszának közepén döntöttünk úgy, hogy a feleségemék visszamennek. Bementem vele Andropovhoz, gyalog kellett bemenni, mondtam neki, hogy: „Sehol ne beszélj semmit, mert csak oroszul tudsz!” Bementünk Andropovhoz, mondta neki, hogy ő haza akar menni, és ha majd úgy alakul a helyzet, és én hívom, akkor visszajön. Andropov mondta, hogy később nem lesz olyan könnyű se nekem kimenni, se neki bejönni, nagyon gondoljuk meg. Akkor semmilyen papír nem kellett, mehettek haza azonnal. Másnap be is hoztam őket, bevásároltam mindent, ami kellett. Adtam neki pénzt, adtam neki festőcuccot háromezer forintért, bepakoltunk,  elindultunk. Kivittem a Keletibe, fölültek, Záhonyban szálltak át a szovjet vonatra és avval mentek Moszkváig, onnan Krasznojarszkig. A feleségemet soha többet nem láttam.