Történelem–könyvtár szakra jelentkeztem, fel is vettek. Az egyetemen kiváló tanáraink voltak. Például Borzsák István, László Gyula, Szabó Árpád, a könyvtár szakon pedig Mezey László írástörténész. Bejárhattunk bármelyik előadásra, oda mentünk, ahova akartunk, minket senki nem korlátozott. Valakitől hallottuk, hogy érdekes a Benedek Marcell-előadás, akkor elmentünk oda, ugyanígy Füst Milán előadásaira is, vagy a Fülep Lajoséira. Az első év végén jól vizsgáztam. Nyáron több évfolyamtársammal kis csapattá verődtünk össze. Három fiúval voltam jó haverságban, Dobszay Lacival – aki korábban a Zeneakadémiára járt, de beiratkozott a bölcsész karra is –, Tóth Pistával és Csalog Zsolttal. Meg Kolba Jutkával, aki szintén régészet–történelem szakot végzett. Szóval olyan öten-hatan voltunk egy csapat. A fiúkat elvitték katonának, a lányokat meg kiosztották nyári gyakorlatra. Életem első nyári gyakorlatára a szekszárdi megyei könyvtárba kerültem. Érdekesnek és jónak tartottam, az egész nyarat ott töltöttem. Nagy levelezésben voltunk. Több példányban írtam a leveleket: Kedves Zsolt, Laci, Pista! Pista, Laci, Zsolt! Váltogatva a megszólítás sorrendjét, hogy meg ne sértődjenek. És jöttek a válaszok. A régészetre úgy kerültem át, hogy lehetett kérvényezni, és egy beszélgetés alapján eldöntötték, átvesznek-e. Az első évben László Gyulához jártunk a Bevezetés a régészettudományba című előadásra. A László Gyula-féle első óra maradandó élmény, az döntötte el a választásomat. Ő nagyon hatásos személyiség volt. Amikor az előadást elkezdte, kitette maga elé a gyönyörű, alaposan dekorált fedeles zsebóráját. „Kedves fiatal kollégáim, gondoljunk bele, mi marad utánunk, mi marad belőlünk, ha átköltözünk a felsőbb régióba. Belőlem talán a jegygyűrűm, ez az óra, ha mellém temetik, az aranyfogaim és egy darabig a csontvázam.” Ilyen szemlélettel tanított, hogy amit találunk, az mi mindent jelenthet, hány értelmezést, hány lehetőséget láthatunk benne. És vitt minket a legkülönbözőbb helyekre, műtermekbe, kirándulásokra. 56 júniusában már bennünket, az újonnan átvetteket is elvittek tanszéki kirándulásra Észak-Magyarországra. Akkor láttuk az istállóskői barlangot, a diósgyőri várat is, amihez később aztán közelebb is kerültem. Jöttek velünk a tanáraink is, és megismerkedtünk a felsőbb évesekkel. Sárospatakon a Rákóczi Múzeum könyvtárában volt a vendéglátás és az új kollégák „avatása”. Ami természetesen ivászatot meg anekdotázást jelentett. Velem együtt Kolba Judit és Csalog Zsolt is átkerült a régészet szakra. Judit később a Nemzeti Múzeum főmuzeológusa lett, egyházművészeti emlékek kutatójaként vált ismertté, Zsolt pedig íróként és szociológusként.