Amikor a rendőrségről a rádió adó-vevőket áthozták az egyetemre, akkor kapcsolódtam be intenzíven a munkába. Hozzánk került a teljes rendőrségi lehallgató központ, a drótos magnetofonok is. A Zorkóczy-tanszéken, ahol Mihala Feri is dolgozott, berendeztünk egy stúdiót. Mihala Feri adjunktustársam, a diákparlament tanácsadója volt. Volt öt-hat magnó és rengeteg vékony acéldrót tekercs, azokra vették fel a telefonbeszélgetéseket. A srácok egy ideig szórakoztak vele, hallgatták, ki mit mond, de nem lehetett beazonosítani a hangokat. Aki céllal hallgatta, nyilván tudta, kik beszélgetnek egymással. A felvételek nagy részét letöröltük, viszont az adókat – katonai, rendőrségi R–30-as rádióadó készülékek voltak – üzembe helyeztük, így létrejött a diákparlament hírcsoportja. A diákok részéről Ungváry Rudi is benne volt a vezetésében, és sok oktatót is bevontak a munkába. Akik tudtak valamilyen idegen nyelvet, mind jelentkeztek, fordítottak magyarról németre, oroszra, vagy fordítva, idegen nyelvről magyarra. Ahogy megérkeztek az anyagok, beolvastuk. Jöttek különböző felderítő jelentések is. Például hogy Nyíregyháza térségében ennyi meg ennyi orosz harckocsi mozog. Szóval tájékoztató stúdió volt. A vádpontjaim között szerepel, hogy kétszer-háromszor olvastam be a híreket rádióba. A fenéket, naponta ötször, meg tízszer is, reggeltől estig.