Tovább a szövegrészlethez...
1956

Érdekes, november 2-a ugyanolyan nap volt, mint a mai, elkezdett esni a hó. Előző nap, 1-jén gyönyörű, verőfényes időben tettük meg a körutat. Elkértük a rektori tárgyalótermet, ott fogadtuk a küldöttségeket. Jöttek Békéscsabáról, Balassagyarmatról, Egerből, tehát Borsod, Heves, Nógrád, Szolnok, Békés megyéből körülbelül húszan. Tizenegy óra körül kezdtük el az értekezletet. Mihala Feri meg én vezettük le, de időnként Fekete Simon és Dornbach Gyuszi is benézett. Elsősorban a Nagy Imre kormánynyilatkozatára építettünk. Mihala Feri a bevezetőjében elmondta, hogy a Nagy Imre-kormány megerősítése a cél. Ennek érdekében már megalakult a Dunántúli Nemzeti Tanács, és mi azt látnánk helyesnek, ha – a különböző negatív befolyásokat csökkentendő – megalakítanánk az Észak- és Kelet-Magyarországi Nemzeti Tanácsot, majd Nagy Imre mellett hűségesküt téve, megteremtenénk a lehetőséget egy parlamentáris kormányzat létrejöttéhez. Úgy emlékszem, azt mondtuk, majd választásokat kell tartani, addig azonban maradjon a Nagy Imre-kormány és az országos munkástanács. Vita alakult ki a többpártrendszerről, amit mi, miskolciak nem támogattunk, végül úgy került be a tizenöt pontunkba, hogy többpártrendszer alapján végrehajtott választások legyenek. Megfogalmaztuk azt is, hogy csökkenteni kell a minisztériumok számát, a kompromittált vezetőket el kell távolítani. A célok között rögzítettük a szovjet csapatok kivonását, a semlegességet, a termelőmunka beindítását, a sztrájkok megszüntetését. A kompromittált miniszterekről szólva elsősorban Czottner Sándor bányaipari miniszterre gondoltunk, aztán volt még három-négy hozzá nem értő magas rangú káder. Ez azért is irritált bennünket, mert odajártak vizsgázni hozzánk. Pártvonalon kötelezték őket, szerezzenek műszaki végzettséget, és volt pofájuk érettségi, minden nélkül beiratkozni az egyetemre. És úgy jöttek el vizsgázni, hogy csak elbeszélgettek a proffal, a vizsga persze mindig sikerült. Vita alakult ki arról is, hány tagú legyen a vezetőség, megyénként hány főt delegáljanak, de ezek nem voltak lényegesek.