A Kádár-kormányt és a körülötte összesereglett támogatókat nagyon negatívan értékeltük. Széles körű politikai munkát nem folytattunk, csak egymás közt beszéltük meg a helyzetet. A hármast – Kádárt, Aprót, Dögeit – meg Münnichet és Marosánt a legszélsőségesebb, mindenre elszánt pártpolitikusoknak tartottam. Sőt, Marosán – most is azt mondom – olyan ember volt, akit soha nem lett volna szabad hatalomhoz juttatni, főleg, hogy 1948-ban már eljátszotta a becsületét. És 1957-ben voltaképpen ő indította el a nagy támadást. Egy február eleji diósgyőri nagygyűlésen azt üvöltötte: Mostantól kezdve pedig nem tárgyalunk, hanem lövünk! Szinte habzott a szája, amikor meghirdette az „ellenforradalom” felszámolását. És akkor indult meg az igazi retorzió, a Marosán-beszéd után.