Átköltöztem Torontóba, akkor indult a Four Seasons hotellánc. Odakerültem, két évig dolgoztam az első nagy hoteljükben. Már kezdtem magam föltornázni mint marketing menedzser asszisztens, amikor elkövettem egy baklövést. A hotelben üzleti konferenciákat szerveztünk. Már nem a kiszolgálási, hanem az értékesítései részlegen dolgoztam. Ez egész jó állás volt. Sajnos nem nagyon jöttem ki az igazgatóval, és részben emiatt otthagytam a hotelt. Volt egy másik ok is. Rájöttem, hogy művészi hajlamaim vannak, és elkezdtem fényképezni. A fotográfia annyira életem célja lett, hogy gondoltam, ebből szeretnék megélni. Nyitottam egy kis művész stúdiót. Új Dimenzió Fotóstúdió lett a neve. Egy új technikát kezdeményeztem, fotográfiailag előállított nagyméretű képeket készítettem, amikkel falakat lehet bevonni. Nemcsak nagyításokat csináltunk. Az én egyik találmányom volt, hogy létrehoztam egy dizájnt, amit lefényképeztem különböző formákban, és ezekből két-három méterszer öt méteres falakat borítottunk be. Volt egy pár irodaépület és személyek is, akik megvásárolták. Lehetett montírozni, és akkor olyan lett, mint egy festmény, amit elláttam a szignómmal, tehát egyedi volt. A Kodak gyártott egy másfél méter széles fotópapírt, ami húsz méter hosszú volt, és ezekből lehetett a falakra készíteni a képeket. A nagyítás egy akkora stúdióban történt, ahol a nagyítógép rajta volt egy sínen, és 15-20 méterről vetítettük ki a falra a képet, ahol ez a papír volt. Az ötlet jó volt, de egy probléma adódott, ez már a hatvanas évek végén volt, hogy fekete-fehér képeket terveztem. Ha most csinálnám, akkor milliókat keresnék vele, mert most a fekete-fehér képek divatja újra visszajött, mint egy nagyon érdekes „szín”. De akkor mindenki azt kérdezte, hogy nem lehetne ezt megcsinálni színesben is? Mondtam, hogy színesben is meg lehet csinálni, csak az olyan drágává teszi, hogy nem hiszem, hogy megvennék. Ahogy az angol mondja: I was a head of my time, tehát előreszaladtam az időben, mert körülbelül húsz évvel később elkezdődött a fekete-fehér divatja visszajönni. Két-három évig működött a stúdió, aztán bedöglött. Azt a pici pénzt, amit befektettem, elbuktam. Volt egy Hasselblad fényképezőgépem, ami már akkor megért vagy tízezer dollárt, a világ legjobb kamerája. A végén zaciba adtam be, amit sosem fogok megbocsátani magamnak, mert azóta sem vettem másikat.