Tovább a szövegrészlethez...
szerelem - társkapcsolat

Közben találkoztam egy kanadai kislánnyal, aki életem legnagyobb szerelme lett. A hetvenes évek elején már 33-34 éves voltam, megkérdeztem egyszer tőle félig viccből, a 19 éves fiatal lánytól, hogy ha elmennék egy szigetre, eljönne-e velem.  Ez egy tipikus őrült dolog volt. Azt gondoltam, azt fogja mondani, hogy menjek a fenébe, mit képzelek, tizenöt év volt közöttünk, és akkor még le is tagadtam belőle egy pár évet. Azt kérdezte, hova akarok menni? Krétára, mondtam. Nincs itt elég sziget Kanadában? – kérdezte. Mondtam, hogy elég sziget éppen van, csak nincs elég meleg. ’72 nyár elején jöttünk át Európába, és akkor másfél-két évig Európában éltünk. Először Magyarországon töltöttünk el egy hónapot, mert az édesanyám még mindig itt élt, utána elmentünk Görögországba, ami egy nagyon komoly élettapasztalat volt nekem. 1972-ben elutaztunk Krétára, egy kis faluba, ahol végre megnyugodtam. ’72 tavaszán jött ki a Római Klub első nagy környezetszennyeződéssel és olajproblémákkal kapcsolatos jelentése, ami engem nagyon befolyásolt. Elhatároztam, hogy én is fogok írni valamit, amiben az összes tapasztalatomat leírom, mert akkor már voltam Magyarországon, voltam egy világháborúban, voltam egy grófi kastélyban, voltam menekült, voltam Kanadában és az Egyesült Államokban, tehát elég sok helyen megfordultam, figyeltem az emberek viselkedését, és úgy gondoltam, hogy a tapasztalataimat nekem is le kellene írni. Ebből lett az a mai napig ki nem adott kézirat, aminek a címe „A túlélés forradalma”, angolul „Revolution of Survival”. Nekem ez nagy dolog volt, egy komoly tanulmány, amit másfél évig írogattam a barátnőm segítségével, és azok a témakörök vannak benne, amelyekkel a mai napig foglalkozom. A Nádasdy Alapítvány alapfilozófiáját később erre építettem. A környezet védelmét, az életet, a társadalmat, az emberek saját személyes életét, viselkedését nem lehet csak elemeiben vizsgálni, hanem összességében kell. Így alakult ki bennem a Föld és az emberiség jövőjéről való holisztikus szemlélet.  Ez a húsz hónap, amit Krétán, egy pici faluban, egy parasztházban töltöttem az élettársammal, életem egyik legédesebb szakasza volt.