Akkor voltak már igazi igazolványaim és élelmiszer-jegyem. A nővérem azt találta ki, hogy menjünk el dolgozni. Ő „Beckó Éva” volt, én Hegedűs Györgyi és egy „Fischer és Lukács” nevű labor működött Budapesten még 1944. decemberében is, egy púder üzem a Gresham Palotában, oda kerestek munkásnőket. Akkor az egyik igazolványom szólt egy címre, a másik egy másikra, a munkahelyi pedig egy harmadikra. Mentem dolgozni, és elkezdtek igazoltatni a Lánchídnál. Adtam az egyik igazolványt, az még jó volt, jött a másik, az már nem stimmelt az előzővel. Elkezdtem sírni, hogy én elkések, ki fognak rúgni. „Na, menjen kislány!”, és így elengedtek. Ilyen kis apró szerencse kell az élethez. Ott dolgoztunk mi aztán egészen az ostromig: púdert meg rúzst töltöttünk dobozokba. Ilyen világ volt Magyarországon…