Akkor volt épp az üzemkönyvelés felfejlődőben, akkor kezdett a gyár magához térni a háború után. Ez az üzemkönyvelés csinálta az üzemmel kapcsolatos termelési nyilvántartásokat, anyagkönyveléseket. Ez egy vertikális üzem, a gyógyszeripar az nem egy egysíkú termelés, hanem a vegyipari folyamatok vertikális tevékenysége révén lesz a gyógyszer készáruvá a különféle vegyipari, kémiai folyamatokon keresztül. Bejön az áru, valamilyen alapanyag, abból az egyik üzem csinál valamit, ez egy fázis. Utána átadja a másik üzemnek. Ezt le kell követni. A másik üzem megkapja az elsőtől, ezt papíron át kell azért adni, és a második fázisban is csinál valamit. 4-5 fázison keresztül elkerül egy olyan helyzetbe, amikor is az egy hatóanyag, ami nem alapanyag, mert azért ez tényleg nagy különbség, ez volt nekem akkor az alapozása az életemnek, amiért a gyógyszeriparban és a külkerben elég jó helyzetbe kerültem. Tehát akkor a hatóanyag, mondjuk, egy bizonyos fehér por vagy oldat, és azt kell mindenféle vivőanyagokkal  összekeverni, hogy abból tabletta vagy injekció legyen. Tehát a hatóanyag eladható, mert az már gyógyszerként felhasználható. Mindig az volt a cél, hogy ne hatóanyagot, hanem kész gyógyszert adjanak el. Én erre az osztályra kerültem, ahol ez az üzemkönyvelés akkor kezdődött, a ’49-es évben. A meghatározó élmény az volt, hogy ott a főnököm, Szebeni László ugyanazon a napon született, mint a nagybácsim, Dr. Meer Andor, csak nem ugyanabban az évben. A nagybácsim 1899. november 1-én született, Szebeni László pedig 1913. november 1-én.  Amikor megláttam, azt mondtam, olyan, mint a nagybácsim. Még külsőre is úgy nézett ki, magas, nagyon jelentékeny személyiség volt. Ő úgy vett engem fel, hogy ahhoz a bizonyos vezérigazgatóhoz bementem, és mondta a Szebeninek, hogy itt van ez az elvtársnő, vegyük fel a könyvelésbe. Ő akkor azt mondta, hogy nem tudja, hogy mit kérdezzen, mert most vettek fel a Tervosztályra valakit, egy úriembert, és a Tervosztály vezetője nem tudott megoldani egy matematikai feladatot, és feltette ennek a fiatalembernek, és az megoldotta a feladatot, és azt mondta, hogy fel van véve. Ő nem akar tőlem mindenféle könyvelési dolgokat kérdezni – erre is emlékszem határozottan -, hanem, hogy hol dolgoztam. Mondtam, hogy milyen kutatóintézetben, és tudtam mi az a „charge”, ez egy gyártási szám – minden gyógyszeren ha megnézi, rajta van egy charge-szám. Bemegy egy gyógyszeralapanyag, annak adnak egy számot. Az a szám végigkíséri azt a folyamatot, amíg gyógyszer nem lesz. Mikor mondtam, hogy tudom, mi az a charge, mondta, hogy fel vagyok véve. Bekerültem ebbe a fantasztikus társaságba, ott volt 10-12 ember egy szobában, aránylag sok férfi volt, remek társaság.