Tovább a szövegrészlethez...
ideológiai harc

A kitelepítések erősen befolyásoltak minket, ugyanis a gyárban, mint említettem, a műszakiak egy külön kaszt volt. Honnan jött a műszaki törzsgárda ’48-49-ben? A régi műszaki értelmiségből. Abban pedig voltak régi dzsentri és nem tudom még kik, akik vegyészmérnökök és gyógyszerészek lettek. Azok nyilván reakciósok voltak, ez egyértelmű. Én ott egy színjátszó csoportban voltam, mert alapvetően mindig is színésznő akartam lenni. Ott egy érdekes társaság került össze főleg ebből a műszaki értelmiségből. A vezérigazgatónő, a Czele Jánosné /Teri,/ aki egy fontos személy szintén, egy munkás káder, aki hallatlan tehetség volt, éppen párttitkár, amikor én odakerültem. Az előbb említett Hoffmann vezérigazgató kikerült Berlinbe tanácsosnak, akkor Teri lett a vezérigazgató, aki nálam mindössze 2-3 évvel volt idősebb, mert 1924 körül született. Kicsi volt köztünk a korkülönbség, csak ő egy kőbányai munkáscsaládból származott, akit rögtön, 1945-ben kiemeltek és egy ragyogó eszű nő volt. Olyan szuggesztív képességgel megáldva, hogyha leült valakivel szemben, azt is elmondta, amit nem akart. De nem azért, mert ő egy ÁVO-s tiszt lett volna, csak mert volt benne egy kisugárzás. A legnagyobb baj az volt, hogy mikor a Hoffmann elment, akkor őt megtették vezérigazgatónak egy ilyen nagy gyár élére. Semmiféle szakmai háttere nem volt még. Kiderült, hogy ő a fiúkat eléggé szerette. Volt férje, de az valamiért nem volt elég. Ezek a mérnökök meg, akik ott maradtak a régi világból és gátlástalan karrieristák voltak, elkezdték ezt a szerencsétlen nőt fűzni mindenféle dolgokkal: elvitték vacsorázni, udvarolgattak neki, és ő teljesen behódolt ennek a dolognak, és azt hitte, hogy az ő egyénisége és nem a vezérigazgatói mivolta miatt vonzó. Ez őt nagyon megzavarta, azzal együtt, hogy egy nagyon értelmes nő volt. Csúnya, nagydarab nő. Ez a lóden-korszak volt, amikor mindenki lódenba járt. Én meg belvárosi módon öltözködtem mindig.