Szombathelyen az volt a legcsekélyebb dolog, hogy kapott az ember egy ehetetlen moslékot, két perc alatt meg kellett enni, és éppen ha az ember netán rávette magát, hogy két falatot lenyeljen, akkor letelt az étkezésre szánt két perc. Ez azért a Gyorskocsiban már nem így folyt, de azért ott is, a kosztomból meg tudtam állapítani, az adag nagyságából és minőségéből többek között, hogy úgymond meg vannak-e velem elégedve a kihallgatóim, vagy nem. Most nem arról van szó, hogy meg akartam voltam velük elégedve, csak az ember már majdnem ki tudta számolni a kajából és egyebekből azt, hogy most akkor a következő menetben mire számíthat. Arról nem beszélve, hogy hanyatt fekve, kiegyenesített kézzel, a pokrócra kitett kézzel, mozdulatlanul kellett aludni éjszaka. És attól teljesen független volt, hogy te aludtál, ha valakinek kedve volt, végigrugdosta öt percenként az ajtókat és beüvöltött, hogy a kezeket kitenni. Tehát a Fő utcán ilyen közvetett kikészítési módszereket alkalmaztak, és furcsa módon ezek a kihallgatás hullámhegyeivel és hullámvölgyeivel erősen kapcsolatban voltak. Öt éjszaka nem hagytak aludni, öt napig hozzám sem szólt senki, majd utána vittek kihallgatásra. Retorzió volt egy kihallgatás után, vagy éppen nyugalom, vagy békén hagytak. Háromnaponként hallgattak ki, és már a második nap lehetett tudni, hogy most nehéz menet lesz, egyáltalán, ha volt harmadik nap, és nemcsak három nap ilyen puhítás után vitték fel egyáltalán az embert. Nem tudom, mi történt a Gyorskocsi utcában, mert amíg én ott voltam, senkivel nem lehetett érintkezni, de hogy ennél brutálisabb dolgok is lehettek ott, azt azért éjszakánkénti üvöltések meg segítség kiabálások jelezték. Egyesek szerint nem is a rabok üvöltöttek, hanem ők, hogy megpuhítsák a foglyokat, de nem tudom, hogy mi ebből az igazság. Éjszaka az ember tényleg borzalmas üvöltéseket hallott, ez tény.