Márianosztrára minket azért vittek, mert állítólag mi voltunk az éhségsztrájk szervezői. Amikor odakerültem, kiraktak bennünket a rabóból, kiürítették a legfelső emeletet nekünk, és azt hiszem minden második zárkába négyesével raktak minket. Összekerültem Kertész Dezsővel, Göncz Árpáddal, Bibó Istvánnal – egy rövid ideig. Ekkoriban halt meg Sebők Géza, a pertársam. Ezt úgy tudtam meg, hogy lehívott az operatív tiszt meg a főparancsnok és közölte, hogy „kedves ügytársa most döglött meg, és ha úgy fog viselkedni, akkor magát levisszük az Anna-pincébe, és ugyanúgy fogja végezni”. Az Anna-pince Márianosztra átvezető folyosója alatt volt egy eredendően nem tudom, milyen szándékkal épített helyisége, de ez volt az ottani fegyőrség kínzóhelye. Vertek az 50-es években is agyon meg később is embereket, és onnan általában nem tértek vissza. Alkalmanként, esténként ki-kirángattak embereket a folyosóra, ilyen világítóudvaros börtönvolt, mindent lehetett hallani, mi történik. Ott az, hogy megvertek embereket, az teljesen hétköznapi volt, azon csodálkozott egy idő után az ember, ha egy éjszaka nem történt semmi. Valakibe belekötöttek, „miért beszélsz takarodó után”, ennyi elég volt, hogy kivigyék. Nosztra ilyen hely volt.