Tovább a szövegrészlethez...
családi kapcsolat

Mi elsősorban a nyári meg a téli szünetekben voltunk ott, évközben Szegeden laktunk. De hétvégén is átmentünk, mert egy ugrás volt Makó. Sőt arra is emlékszem, hogy átküldtek vonattal, fölraktak a vonatra, rábíztak a kalauzra, és akkor Makón vártak – vagy fordítva. Tehát rendszeresen találkoztunk, de abban a korban a szüleinkkel sem volt szorosabb kapcsolatunk, mint a nagyszülőkkel. Tehát az a fajta együttélés, ami most van, mondjuk, az én gyerekeim meg köztem, ez akkor elképzelhetetlen dolog volt. Hogy az apám hosszasan játszott volna velünk? Ilyen nem fordult elő! Elvitt egy focimeccsre, mondjuk. De ezzel a dolog befejeződött. Vagy talán két olyan élményem van az apámról, hogy közösen voltunk strandon. De az apaszerep egész más volt akkor. Ennek ellenére nekem csomó bensőséges beszélgetés-élményem van a nagypapával. Ő mesélt, és mi szájtátva hallgattuk. A hangulatára, a melegségre emlékszem. De olyan nem volt, hogy ölbe ülés, ezek teljesen ismeretlen dolgok voltak akkoriban. Amikor ő megjött, vele leülni beszélgetni vagy netán bemenni a szobájába kegy volt. Ott ültünk ebben a klasszikus úriszobában, ahol szemben a könyvespolc, a jobb oldali falon egy még nagyobb könyvespolc. A két ablak között megint egy. Egy nagy íróasztal, egy nagy fotellal, szemben egy heverő, asztal, két nagy fotellal, ahol az urak az ebéd vagy a vacsora utáni kávét és szivarokat elfogyasztották. Hosszú évekig álmodtam vele, hogy jött velem szemben az utcán, mintha nem halt volna meg. És olyan helyszíneken találkoztam vele álmomban, amelyek az ő életében nem is léteztek. Mondjuk, a metróban.