Tovább a szövegrészlethez...
téeszesítés

Apám parasztpárti politikus volt. Miután 48-ban a pártot fölszámolták, átlépett a kommunista pártba. És akkor elküldték a mezőgazdasági főiskolára. A szegedi tanácsnál volt a mezőgazdasági osztály vezetője. És mindenféle egyéb politikai karrier is kinézett volna, amihez viszont el kellett volna végeznie a marxista egyetemet. Tanácselnök-helyettes is volt, de nem lehetett tanácselnök, mert ahhoz már kellett volna ez a papír. Apám 47 és 53 között országgyűlési képviselő volt, és akkor sokat följárt Pestre, és el is kezdte az egyetemet. De az anyám megakadályozta, hogy elvégezze. Hogy még ebbe is belemenjen, az már túl volt azon, amivel még tudott azonosulni. Apám mindig helyi politikus maradt, tehát városi meg megyei. Aztán később a városi tanácsi mezőgazdasági osztálytól kihelyezték egy téeszbe elnöknek. Csődbe ment a Szentmihályi Új Élet Termelőszövetkezet, és akkor őt kihelyezték téeszelnöknek. Ott volt nyugdíjas koráig. És mellette pedig a Hazafias Népfront városi bizottságának volt a mit tudom én, mije. És megyei pártbizottsági tag, meg minden, amik ezzel jártak a hierarchiában. De igazából őt a téesz éltette és érdekelte. Visszament a gyökerekhez. Azt gondolom, nem nagyon látott át mindazon, hogy mi történik, hogy mit csinál a párt, és mit művel az ő saját rétegével, osztályával, satöbbi. Ellentétben Erdeivel – akiről azt gondolom, hogy cinikus volt –, apám hittel csinálta. Apám volt az első, aki behozott Hollandiából fóliakertészeteket, meg ő vezette be egyik elsőként a háztájit. Talán 63-tól volt a téeszelnökség. Hetvenvalahányban volt egy nem túl bonyolult infarktusa. És akkor kiderült, hogy a téesz egy egyszemélyes vállalkozás. Mindenért őt keresték. Tehát ahhoz, hogy lehet-e kannában vizet kivinni az aratáshoz, ahhoz az elnök úrnak kellett jóváhagyást adni. Olyan volt, mintha ő lett volna a tulajdonos. Ő ezt jól csinálta, imádták. Amikor már nem volt elnök, nem volt olyan nap, hogy ne jöttek volna be a volt parasztok is, vagy az új téeszvezetők. Ő is kijárt persze. A rendszerváltás aztán teljesen kihúzta a lába alól a talajt.Ezzel az életúttal nem volt könnyű azzal szembesülni, hogy itt valami el lett szúrva.