Jelenlegi hely

szerelem - társkapcsolat

Még együtt éltünk, de már két lakást építettünk, azzal, hogy az egyik Katáé, a másik meg az enyém, merthogy én mindenfelé éltem, másutt is. Két éjszakát töltöttem Adyligeten, a többit meg más nőknél. Párhuzamosan sok nőnél. A négy volt az ideális, az tökéletesen működik. Ugye, a hetvenes–nyolcvanas évek elejét írtuk, és a nők között is nagyon sok olyan volt, aki független életet akart élni, ámde nem akart teljesen egyedül lenni. És ebbe belefért az is, hogy osztozni kell más nőkkel. Legalábbis tűrték, ha nem is örültek, de Kata – biztosan tudom – nem örült neki, de soha nem lehetett illúziója, hogy ez nem így lesz. Karácsonykor én legalább három-négy helyen faragtam be a fenyőfát a talpába, mert én voltam „a férfi”, aki kéznél volt. De a lányokról is tudom, vagy asszonyokról is tudom, hogy kinek volt mellettem párhuzamosan másik két vagy három kapcsolata.