Tovább a szövegrészlethez...
családtörténet

Apám, Kovách Kálmán 1887-ben született. Ahogy édesapa jókedvéből néha mesélte, több egyházi iskolán bukdácsolt át – nem így szó szerint, de az is lehet, hogy tényleg megbukott –, míg végre leérettségizett. Az édesanyja mindig katolikus iskolába küldte, ahol az édesapámnak voltak kérdései. Például olyan kérdéssel fordult a paptanárhoz, hogy mi az, hogy Szűz Mária? Hát akkor hogy lett anya? Hogyan szült? Emiatt eltanácsolták. Utána bekerült bentlakónak a premontreiekhez, ahol dolgozni kellett. Egyszer a kisdiákokat kivitték epret szedni, és azt is meghagyták, hogy közben énekeljenek. A diákok tudják, azért kell énekelni, nehogy egyenek. Apám ezt kifogásolta a papoknál, és onnan is kitették. Végül Rozsnyóra került, rokonok révén, és ott az evangélikus, szóval a protestáns iskolában érettségizett. Utána elvégezte a jogot, ami majdnem kötelező volt ebben a rétegben, és tisztviselő lett. Az egyik testvére, Sárika fiatalon meghalt, valószínűleg tüdőbajban. A másik, Nusi, kétszer is férjhez ment. Másodszor egy gyógyszerészhez, Nagyvárad mellett, Bihar községben volt patikájuk. Gyerekük nem lett. Édesanyám, Henzely Erzsébet 1895-ös születésű. Nagyon igyekvő, tanulni akaró lány volt. Az elemi után elvégezte az átképzőt, gyorsírást tanult, majd beiratkozott magántanulónak a nagyenyedi kollégiumba, ahol gazdasági tanulmányokat végzett, később pedig a kolozsvári egyetemen tanult egy évet. Enyeden egy ideig bankban dolgozott, aztán elkerült Budapestre. Az egyik nővére szintén kimenekült Magyarországra, ő korábban, mint édesanyám. A másik nővére ott maradt továbbra is Erdélyben, és a postánál dolgozott Kolozsvárt. Tata, a nagyapám, miután megözvegyült, elvette – akkori szokás szerint – néhai feleségének a testvérét, Lujzikát. Ő volt a család öreglánya, és végül hozzáment a sógorhoz. Tulajdonképpen nem olyan ostoba dolog ez, hiszen egymást segítették, de ez nekünk ma már idegen. Abban az időben mindig akadt a családban valaki, aki ápolta az öregeket, dajkálta az újszülöttet, szóval, aki kéznél volt. Szinte magától adódott, hogy mihelyt valami előállt a családban, ott volt a megfelelő ember, aki rögtön tudta, hogy hol a helye, vette a kofferjét, és indult. Összetartott a család.