Tovább a szövegrészlethez...
családtörténet

Az ő családjuk sorsa szomorú, mondhatjuk, tragikus volt. Amikor az uram talán hatéves volt, rokoni látogatást tettek Zoli keresztapjáéknál, aki katonatiszt volt. Hazamenet egy katonai kocsi kivitte őket a vonathoz. A lovak megvadultak, a kocsi befordult az árokba, és olyan szerencsétlen módon estek, hogy az anyósomnak az egyik karját le kellett vágni. Fél karral élt. Szegény, hamar meghalt. Egy félkarú anya – aki egyébként, azt mondják, mindent megtanult, még stoppolni is tudott, tehát dolgozott ő, de mindig azt látni a képeken, hogy egy kendő van a fél vállán, vagy úgy áll, hogy az egyik nővére takarja azt az oldalát – meg egy harmincnyolc éves korában agyvérzéses apa, és egy szál gyerek, aki elég zárkózott, magának való ember lett. Nem tudjuk, hogy milyen lett volna, ha nem ilyen fiatal- vagy gyerekkora van. Ő Patakra járt, a sárospataki gimnáziumba, és aztán pedig a jogi karra Budapesten.