Értettek a háztartáshoz és a kézimunkázáshoz. Volt alkalmazottjuk, aki dolgozott a háztartásban. Amikor én odakerültem friss asszonyként, és fölvittek az Aranyos-hegyre, a szőlőbe, egyáltalán nem értettem semmihez. Az egyik nagynéni egyszer azt mondta nekem, hogy ma te fogod csinálni a vacsorát – mindig meleg vacsorát kellett adni –, tészta lesz, te fogod gyúrni. Mondtam, hogy igen, de fogalmam sem volt, hogy mi lesz. Odamértek nekem mit tudom én, nyolc vagy tíz tojást, embertelen mennyiségű lisztet, meg nem tudom mit, és odaálltak nézni, hogy én hogy gyúrom. Hát siralmas látvány lehettem. És Sárika néni, a vendéglátó háziasszony, aki áldott jó lélek volt, látta, hogy Babuci itt nem fog tésztát gyúrni. Finoman félreállított, hogy majd ő meggyúrja. Ha Sárika nem segít, a mai napig ott állok. A szőlőben sokan voltunk, mindig felugrott valaki a városból. Gondolom, a férfiak is tudták, hogy ott mindig van meleg étel. Látszólag jól éltek, de én azt gondolom, hogy akkor már – ez a negyvenes évek eleje volt – eléggé gondterhelten, hogy finoman fejezzem ki magam.