Tovább a szövegrészlethez...
életmód

Ilosván először egy olyan lakásba kerültünk, amelyikben a csehek alatt cseh vámosok laktak. Hat lakás egymás mellett, mindegyik külön bejárattal, külön kis kerttel. Szerintem csodálatosan megépítették a cseh uralom alatt. És volt egy nagy fürdőszobának készített helyiség is, a cső benne, de a víz még nem, és egy nagy kád is, csak hát nehéz, fárasztó volt behordani a vizet. Nagy konyha volt, lent egy nagy szoba, fent két kisebb. Zoli minden reggel a szokott időben, nagyon korán ment el. Együtt megreggeliztünk, kikísértem a kerítéshez. Elment dolgozni, délben hazajött ebédelni, addigra meg kellett legyen az ebéd. Őt nem érdekelte, hogy ki főzi, csak legyen meg. Anna főzte főleg, ő többet tudott, mint én. Anna gyakran dajkálta Gyöngyvért. Szerette a gyerekeket. „Na nee sírj!” – mondta neki. „Miért sírsz? Mindjárt kapsz eenni!” És Gyöngyvérke mindjárt kapott enni. Anna mosott a teknőben. Tőle tanultam meg, hogy milyen szép fehér lesz a ruha, ha hamulúgban áztatják. Addig fogalmam sem volt, hogy az mi. Szóval Anna sok mindenre megtanított. Délben együtt ebédeltünk, utána egy rövid sétára mentünk. Aztán Zoli visszament a bíróságra, ahol nagyon nehéz dolga volt, mert egy ruszin faluba őt telekkönyvi bírónak rakták oda. Hát körmölni kellett volna a tulajdonosokat meg a birtokokat, de hát alig tudta elolvasni a nevüket. Elég korán vacsoráztunk, aztán jött a kártyaparti. Amikor már óvóhelyre kellett menni, ennek a háznak a nagyon nagy pincéjét rendeztük be óvóhelynek. Ott dajkáltam Gyöngyvért, az apja meg az a két-három tisztviselő, akik a közelben laktak, kártyáztak.