Az jutott eszembe éppen a május elsejével kapcsolatban, hogy addigra a ház körülbelül kitisztult – mert elég romos állapotba került a háború alatt –, és meg akartuk ünnepelni a szabadságot. Meghívtam hozzánk azokat a lakókat, akikkel az ostrom alatt valamiféle kapcsolatba kerültünk. Elég sokan összejöttek, ennivalónk nem volt, de kávénk igen, és a herendi kávéskészletem. Mindenki derűs volt, kártyáztunk, mintha visszajött volna valami a háború előtti évekből, ami persze nem volt igaz, de abban a pillanatban így éreztük. Aztán később, amikor Gyöngyvér már gimnazista volt, a barátnői és azoknak a szülei igyekeztek valami emléket bepréselni a jelenbe a mi fiatalkorunkból, házi bált, ma úgy mondanánk, hogy bulit rendeztek. Nagy asztalterítés volt, mindegyikünk előszedett valami háború előtti ruhát, fényképeztek, nagyon jó volt! Most is szívesen gondolok vissza rá. Ekkor is tudtam, hogy nem az igazi, de valamit visszakaptam a múltból. Egy másik alkalommal, húsvétkor a Herendi készlettel szervíroztunk. Ami kibírt mindent. Kibírta Ilosvát, kibírta a menekülést, csak addigra tört el mind, mire a gyerekek fölnőttek.