Aki el akart helyezkedni, be kellett szerezzen egy igazolás arról, hogy a háború alatt rendesen viselkedett. Én is megkaptam, még ma is őrzöm. A Jókai utcában lévő MEDOSZ szakszervezetben dolgozó ismerős asszony révén szereztem. Így kerültem a Szabványügyi Hivatalba. Azt az asszonyt, aki segített, Kerekes Barna révén ismertem, akivel egy folyosón laktunk. Kerekes építészirodát nyitott a házban a háború után. Nála dolgoztam 46 tavaszán. Ez nagyon kényelmes volt neki is, nekem is, mert nem kellett örökké ott ülni, hanem odahaza lehettem, és ha volt valamilyen gépelni vagy intézni való, akkor csengettek, hogy menjek át. Ügyintézői munka volt, sok minden belefért. Pályázatok benyújtása, vagy az elején például kísérnem kellett azokat a munkásokat, akik az építőanyagot szállították taligával. Kerekes elég sok megbízást kapott, például a Vígszínház – akkor Honvéd Színháznak hívták – újjáépítését. Ő az ostrom idején az első világháborús egyenruhájában járkált a pincében, szakállt növesztett, és névjegyet csináltatott, hogy E. E. százados, vagyis emléklappal ellátott százados. És megúszta. Hát megszültem, és azután is járkáltam a két lakás közt, ide-oda.