Megtaláltam apám hagyatékában két levelet, amelyekből kiderül, hogy összeköttetést tudott szerezni egy nemzetközi jogászprofesszorhoz, páter Beauforthoz, aki a Nijmegeni Egyetemen volt professzor, és a felsőháznak is a tagja és a hollandiai ENSZ-küldöttségnek hosszú időn át állandó képviselője volt. Ebből a két levélből kiderült, hogy ő megköszöni a páter segítségét, és a páter ezt visszaigazolja, tehát világos, hogy ő tett valamit. De az nincs leírva, hogy mit tett, és hogy hogyan. Ahogy engem először beállítottak negyedrendű vádlottnak, aztán megszüntették az eljárást – holott még később is az orrom alá dörgölték, hogy „maga nem volt ártatlan”. Egy kirakatperbe nagyon jól belevágott volna az, hogy mint értelmiségi származásút, akinek a szülei disszidáltak, bezárnak négy évre a szegedi Csillagba. Nyilván volt valami ilyen, hogy engem hagyjanak békében. Ezek jól megalapozott, logikus következtetések, a tények és a levelek alapján. Minket szétválasztottak, megtévesztettekre és vezetőkre. Abban az időben nemigen történt olyan, hogy az ügyész szólította fel az ügyvédeket, hogy kérjék a vádlott szabadlábra helyezését. Persze nem voltunk olyan nagy halak. És azt hiszem, hogy a püspöki kar is próbált valamit tenni az érdekünkben, de erről nagyon keveset tudok. Volt egy osztálytársam, aki az ügyvédek felé a kapcsolatot tartotta, és a püspöki kar részéről összekötő volt. De ő se beszélt sokat róla, és azóta se beszéltem vele. Ezek a dolgok tabutémák voltak mindig is Magyarországon. De biztos vagyok benne, hogy valamilyen módon volt alkudozás a püspöki kar részéről is… Talán elképzelhető, hogy mennyire megkönnyebbültem a felmentéskor. Velem szemben végül is „a cselekmény csekély volta és társadalmi veszélyességének elenyésző volta miatt a BHÖ 56-os paragrafusa alapján megszüntették az eljárást”. A többiek pedig fél évtől tíz évig kaptak ítéletet. Kuklay kapott tíz évet.