1955-ben érettségiztem. Angol szakra jelentkeztem, szerettem volna angol irodalmat és nyelvészetet tanulni, de nem vettek föl. Nem indokolták meg, hogy miért. Azt hiszem, nem is volt jó ötlet nyelvszakra jelentkezni, hiszen a nyugati nyelvek akkor nem kellettek, ezért nyelvtanárokra sem volt szükség. Nem emlékszem, hogy kerültem Sashalomra az Elektromos Mérőkészülékek Gyárába, ahol egy évig dolgoztam segédmunkásként. Nekem nagy élményt jelentett. Persze arra nem gondoltam, hogy mindig ezt fogom csinálni, de nagy változás volt belekerülni az életbe, életemben először pénzt keresni, munkások között lenni. A gyárban kristályt csiszoltam. Ha jól tudom, elektromos célokra kellettek azok a kristályok, és a legtöbb vagy talán mindegyik külföldre került. Egy csiszológépet kellett kezelnem, közben állandóan mérni a kristályokat. Érdekes munka volt, tulajdonképpen előnyös feltételek között dolgozhattam, jó normával. Aztán sajnos elrontottam, mert túl gyorsan dolgoztam: ami azelőtt százötven százalék volt, az száz százalék lett, az utódaim nyilván nem örültek neki. Kitüntettek, kaptam ajándékba egy aktatáskát. Röviddel ezután elmentem onnan, mert felvettek az egyetemre. Teljesen váratlanul, egy hónapos késéssel. Ugyan nem a nyelvszakra, ahova jelentkeztem, hanem a Marx Károly Egyetemre, a közgazdaságira. Kaptam az értesítést, semmiféle magyarázat nem volt mellette, hogy miért és hogyan, de természetesen boldogan elfogadtam, mert gondoltam, hogy ez mégiscsak jobb, mint segédmunkásnak lenni egy életen át. Nagyon kínlódtam, mert az egy hónapos késés miatt elmaradtam az anyaggal, nem is nagyon értettem az előadásokat. Viszont csak három hétig tartott az egész, 1956. október 23-án abbamaradt.