Tovább a szövegrészlethez...
életmód

Az első időben nagyon sok szimpátiában volt részem. Néha viszont szegény kis menekültként kezeltek. Olyan is volt, ami fájt. Emlékszem, hogy a diáktársaimmal elmentünk egy vendéglőbe, és az egyik egyetemi kollégám azt mondta, hogy meghív vacsorára, mert 56-ban nem támogatta a magyar diákokat, itt az alkalom, hogy támogasson valakit. Ez nagyon fájt. Egyszer meg segítettem valakinek csomagolni, aki hosszabb útra készült, és a zsebembe nyomott egy tízfrankost. Akkor elöntött a vér. Nagyon fájt, hogy a baráti segítségemet meg akarja fizetni. Megmondtam neki, hogy nagyon rosszul esik, ez nekem idegen, és szó sem lehet róla, hogy elfogadjam. Ő hümmögött, hogy nem úgy gondolta. Ezek olyan svájci dolgok, a két kultúra különbsége. Ők azt hiszik, hogy mindent meg lehet fizetni, közöttük ez rendben van. Ellenséges magatartást viszont csak elvétve tapasztaltam. Baráti kapcsolatok kialakultak már az első években is, de azok aztán változtak. Az elején – a félszegségemnél fogva – magam is inkább a társadalom szélén élő, félénkebb emberekkel kerestem a kapcsolatot, később más jellegű barátaim lettek, akik más szempontból voltak a társadalom szélén, nem nyárspolgárok, hanem szabadabban élő és gondolkodó emberek. Szóval inkább kozmopolitákkal kerültem barátságba.