Tovább a szövegrészlethez...
elsődleges szocializáció

Nagyanyám a brátkai házból – ami tulajdonképpen egy kúria volt hatalmas, 12 hektáros parkkal – csinált egy panziót, ami egy szigeten volt, a Körös körülötte folyt. Egy hídon kellett bemenni – nagyon romantikus volt. Részemre ez a kert szimbolizálja a földi Paradicsomot! A barátaim közül nagyon sokan mentek a szüleikkel a Balatonra vagy az olasz tengerpartra. Mi soha. Minden nyáron kimentünk Brátkára. Anyám két–két és fél hónapon keresztül keményen dolgozott nagyanyámmal – ezt a panziót vezetni kellett, ahol ötven-hatvan embernek kellett enni adni, ellátni. Anyám egy született menedzser volt, és egy született vendéglátó, mindenkihez volt egy kedves szava, mindenkivel tudott beszélgetni, mindenkivel megtalálta a helyes modort. Szerettem ott lenni, soha el nem vágytam. Büszkén meséltem a barátnőimnek, hogy mi mindent csináltam. Minden fát ismertem. A gyerekekkel kirándultunk, játszottunk, kukoricát loptunk a parasztok földjéről. Tábortüzet raktunk és szalonnát, kukoricát sütöttünk. És a természet annyira lenyűgözött! Emlékszem, hogy leszedtem a virágszirmokat, és kiraktam őket. Ezek a képek megmaradtak bennem, mint első emlékeim a színekről. A virágokat szerettem nézni, de még jobban szerettem, amikor tudtam velük játszani és a színekkel tervezni.