A szüleim minden este hallgatták az angol rádiót titokban. Volt egy történelemtanárom a gimnáziumban, Vály Armandnak hívták. Amikor bejött először az osztályba, bejelentette, hogy „én imrédysta vagyok, az Imrédy-párthoz tartozom”. A lányokat ez nem érintette. Én legalább tudtam, hogy ez mit jelent. Minden alkalommal úgy kezdődött a történelemóra, hogy „Molnár! Mit mondott tegnap az angol rádió?” Mert sejtette, hogy hallgatjuk. És akkor mondtam neki valamit. És hat-hét percig tartott a köztünk folyó rém udvarias párbeszéd. Amíg ez folyt, a lányok mind ültek és hallgattak, senki egy szót se szólt. Semmi rosszindulat nem volt Vály Armandban irányomban. És fantasztikus módon tanított történelmet, élvezet volt hallgatni.