Tovább a szövegrészlethez...
megtorlás 1956 után

A börtönön belül tevékenykedett az úgynevezett operatív osztály, amelyik a Belügyminisztériumhoz tartozott, bár 1962 óta maga a börtön már az Igazságügy-minisztérium hatáskörébe tartozott. Nos, az egyik legerőteljesebben kifogásolt dolog az volt a börtönben, hogy ez az operatív osztály exlex állapotot tartott fönn a börtönön belül. Ők voltak a korlátlan urak, ők szabtak meg mindent, hogy kivel mi történjen, ki az, aki dolgozhat, ki az, aki nem, ki az, akit el kell különíteni. És jogtalan kihallgatásokat rendeztek. Az én huszonnégy fegyelmi fenyítésem gyakorlatilag azzal függött össze, hogy megtagadtam alávetni magamat az operatív osztály kihallgatásának. Ugyanis jogerős elítéltként belügyi szerv legfeljebb akkor hallgathatott volna ki, ha azt az ügyészség elrendeli. Mivel pedig az ügyészség nem rendelte el, ezért amikor 1963 nyarán vagy őszén első alkalommal jött az őr, hogy „gyűjjön, Pákh”, mondtam neki, hogy szeretném tudni, hová. A végén azt mondja, hogy „az operásokhoz”. „Hát az egy belügyi szerv, hogy mennék én oda.”