Tovább a szövegrészlethez...
1956

November 10-én elterjedt a hír, hogy az éjszaka letartóztatták Fekete Pált és Rucz Lászlót, a városi Forradalmi Tanács tagjait. A szovjet katonai parancsnokság előtt egész héten harckocsik és páncélautók nyüzsögtek, éjszakánként végigdübörögtek a városon, a volt polgári iskolába szovjet katonákat szállásoltak be. A posta egész héten nem működött. A vonatok csak a hét vége felé kezdtek szórványosan közlekedni. Hatalmas sorok voltak a kenyérüzletek előtt, a ruházati és cipőboltokban aggasztóan megnőtt a vásárlók száma. Megismerhettem az addig titkosan kezelt káderanyagomat. „Mint szakember megfelelő. Politikailag nem megfelelő. Alapos ellenőrzés alatt kell tartani” – írták rólam 55 márciusában. November 12-én, hétfőn több üzem is sztrájkba lépett Fekete Pálék letartóztatása miatt. Miután nagy nehezen sikerült orosz tolmácsot kerítenünk, Komjáti Ferenccel és Zsíros Andorral hármasban átmentünk a Munkácsy utcába, és elmondtuk a katonai parancsnoknak, hogy az emberek tájékoztatást kérnek a letartóztatásokkal kapcsolatban. Azt a választ kaptuk, hogy az illetők nem letartóztatásban, hanem ideiglenes feltartóztatásban vannak mindaddig, amíg a szerepüket nem tisztázták, különben sincsenek Békéscsabán. Végül megígérték, hogy érintkezésbe lépnek Budapesttel, és majd tájékoztatni fognak bennünket. A választ nem tartottuk megnyugtatónak. Az üzemek dolgozói is bizalmatlanok voltak, mert délután – minden központi szervezés nélkül – a városban általános lett a sztrájk. Másnap, november 13-án Békéscsabára érkezett Birkás Imre országgyűlési képviselő, a kormány Békés megyei összekötője, hogy tájékozódjon a megyében folyó sztrájk megszüntetésének lehetőségéről. A városi tanács titkárságán keresztül összehívatta a vállalati munkástanácsok küldötteit és a Kádár-kormány álláspontját ismertetve előadta jövetele célját. Elsőnek szóltam hozzá, azzal, hogy a Forradalmi Tanács hovatovább elvesztette a jelentőségét, taglétszáma leapadt, s így akár meg is szüntethető. Utánam még huszonnégyen szólaltak fel. Követelték a szovjet csapatok kivonását, bírálták a Kádár-klikket, elítélték a deportálásokat és a letartóztatásokat. Izzó, szenvedélyektől fűtött hangulat volt, csak úgy áradt az elkeseredés és az elszántság az emberekből. Erős kifogások merültek fel a Békés Megyei Népújsággal szemben is. Amikor Tóth Géza újságíró felszólalásában – az újság másnapi számában megjelenő Megbékélés című cikkét magyarázva – kijelentette, hogy őt és családját kiirtották volna, ha nem jönnek a szovjet tankok, kitört a botrány. Ez volt a gyűlés egyetlen kirívó mozzanata. Végül Birkás Imrén volt a sor, hogy válaszoljon a felszólalásokra, ám addigra annyira elérzékenyült, hogy a szemét kellett törölgetnie. A gyűlés úgy határozott, hogy Birkás legépelt jelentését a felterjesztés előtt ismertetni kell a Forradalmi Tanáccsal és a nagyobb üzemek munkástanács-tagjaival. Arról is határozat született, hogy Gál Pál tanárt a kormányösszekötővel Budapestre küldik, hogy tájékozódjék, visszatérése után pedig számoljon be a tapasztaltakról. Fekete Pált néhány napos szovjet fogság után szabadon engedték. Szajoltól kerékpáron és gyalog tette meg az utat hazáig.