Tovább a szövegrészlethez...
kitelepítés - bebörtönzés

1949-ben fegyelmit indítottak ellenem, s karácsonyi ajándékként elbocsátottak az állásomból, minden igény nélkül, tehát még nyugdíjjogosult sem voltam. A fegyelmit azért indították ellenem, mert kiderült, hogy az általam szervezett tanfolyamokon a párttörténet nem szerepelt a tanrendben. 1949 karácsonyán az út közepére, Budapestnek a köveire kerültem. Természetesen a pártból is kirúgtak. Az életemnek egyik legszebb perce az volt, amikor a piros könyvet visszaadhattam. Úgyhogy nem húzott többé, nem nyomott, nem volt többé ezzel a kérdéssel semmi nehézségem. Mulatságos volt az egész eljárás. Azzal kezdődött, hogy felkeresett két nő, hogy tartsak önvizsgálatot, vagy ahogy ők mondották, önkritikát. Nagyon bosszankodtam, s mondottam, hogy tévedésbe ne jussanak, én havi gyónó és áldozó vagyok. A két nő kiment, s többé efféléről nem akartak meggyőzni, csak kirúgtak. Állás nélkül lévén, s mert Pesten semmiféle állást nem kaptam, lementem Szárászpusztára, a bukovinai és moldvai telepesek pusztájára. Itt ők a kitelepített németek birtokait kapták meg. Azért mentem oda, hogy a Moldvából vagy Bukovinából hazajött embereknek legyen ott, akivel egy szót váltanak, ha panaszuk, bánatuk, vagy valami kérdésük van – hogy hogyan oldják meg. Tehát én közöttük inkább olyan apai felügyeletet gyakoroltam, de úgy éltem ott, mint a többiek. Én is igényeltem egy sváb birtokot, s kaptam is, Hucker József birtokát. Nyolc hold föld volt, lóval, tehénnel, sertéssel, s elkezdtem szántani-vetni. Szántottam-vetettem s beszolgáltattam, tehát minden kívánságnak megfeleltem.