Egy fél évig a Duna–Tisza Öntöző Vállalatnál is dolgoztam. Ők az Alföldön mértek, csatornázás végett. A feladatom az volt, hogy egy négyszáz méter oldalú négyzetet kellett beírnom a földbe, s a négyzet sarkára ásnom egy követ, amit megszámoztak. Így készült aztán el a térkép. Bendefi László volt a vezető, s ő alkalmazott hosszmérőnek. A régész Fettich Nándor egyetemi tanárral, s Szalay Bélával, a volt miniszteri titkárral végeztük együtt ezt a felelősségteljes munkát. Általában Kunszentmiklósról tudtunk valami élelmet összeszedni a családnak. De ez a paradicsomi állapot is egyszer megszakadt, ahogy beköszöntött az ősz, reánk már nem volt szükség. Ismét munka nélkül maradtam, én is, ők is. Kimentem a IV. kerületbe, Mohunka Jánosnéhoz, a tanács oktatási osztályának vezetőjéhez, mert azt hallottam, hogy mindenütt pedagógushiány van. Mondtam neki, hogy engem büntetésből bocsátottak el ekkor és ekkor a miniszteri tanácsosi állásomból, de tanári oklevelem is van, s ha szükség van rám, tanítanék akár elemi iskolában is. Felsoroltam az okleveleimet, hogy válasszon, melyik szakomnak látná hasznát. Így kerültem 1951-ben a Viola utcai általános iskolába, a felső tagozatra, fizika–matematika szakra.