Tovább a szövegrészlethez...
középiskola

Debrecenben polgári iskolába kerültem, zsidó vallású gyerekek jártak ide. Az volt a neve, hogy Izraelita Polgári Leányiskola. Nem éreztem magam hátrányos helyzetűnek, mert liberális szellemű iskola volt. Beilleszkedtem, főleg azért, mert tornában nagyon jó voltam, és nem voltam rossz tanuló sem. Volt tanítványom is, egy vasutas család lánya. Mondtam az anyukájának: „Karsai néni, ne tessék nekem kifizetni havonként a négy pengőt, hanem tessék összegyűjteni és év végére tessék nekem ideadni.” Elhatároztam, hogy tovább fogok tanulni. Élt bennem a vágy, hogy ki kell kerülni ebből a rettenetes nyomorúságból. Akkor volt divatban a sláger, hogy „havi kétszáz pengő fixszel az ember könnyen viccel”. A kereskedelmi iskolát is ezért választottam. Mikor apámnak elmondtam, kétségbeesett. Arra gondolt, hogy a család tartóoszlopa leszek majd. Azt mondta, míderesnek, fűzőkészítőnek tanuljak, mert azzal nagyon jól lehet keresni. De én éreztem, hogy nagyon az alján vagyok a társadalomnak, és ki akartam kerülni onnan mindenképpen.