Tovább a szövegrészlethez...
családtörténet

Amikor apám hazajött, itthon töltött két hetet. Még ágyban feküdt, amikor behívott magához beszélgetni. Akkor azt mondta: „Fiam, nem ilyen társadalmi, politikai rendszerért harcoltam, mint amilyen bekövetkezett.” Ő tehát 1945 júniusában már világosan látta, hogy a politika itthon nagyon rossz irányba megy. Semmilyen politikai funkciót nem vállalt, nem azért, mintha Tildy Zoltánnal, Varga Bélával, Nagy Ferenccel, Szakasits Árpáddal nem értett volna egyet. Szóba is került, hogy esetleg párizsi vagy londoni nagykövet lesz, de csak a halvány esetlegesség szintjén. A nyugdíját kapta, és a Vasútforgalmi Vállalatnál lévő igazgatótanácsi tagsága is megmaradt, onnan volt valami keresete. A Magyar Aszfalt Rt. viszont megszűnt, ami azt jelentette, hogy 45 után elég nehezen álltunk anyagilag. Úgy gondolom, életben maradása annak köszönhető, hogy 1945 után kívül maradt a politikán. Ha belép a politikai életbe, igazi jelölt lett volna rá, hogy fölakasszák. Így azért enyhébben megúszta.