Tovább a szövegrészlethez...
1956

1956. október 23-ig nem vettem részt semmiben, mert a munkakörülményeim nem engedték, két műszakban dolgoztam. Szeptemberben visszavettek az egyetemre is, estire kezdtem el járni. Október 23-án reggeli műszakban voltam. Tudtam, hogy valami történt, gondoltam, elmegyek megnézni. Bementem a Petőfi térre, ahol már rengetegen összegyűltek. Veres Péter beszélt valamiről, de nem hallottam. Érdeklődésből ott maradtam. Majd elindult a tömeg a Bem-szoborhoz. Vonultunk az utcán, egyre forróbb lett a hangulat, egyre többen lettünk, a zászlókat kilyukasztották, a jelszavak is egyre forradalmibbá váltak. Megérkeztünk a Bem-szoborhoz, ahol ismét beszédek hangzottak el. Lengettük a zászlókat, a katonák is kitették a mögöttünk lévő laktanyában a piros-fehér-zöld zászlót. Valaki kitalálta, hogy menjünk a Parlament elé. A nagy tömeg a Margit hídon át a Parlamenthez vonult. Az északi oldalon álltunk, kórusban kiabáltunk – nem történt semmi. Már besötétedett, amikor elterjedt, hogy Nagy Imre kijött az erkélyre, valamit mondott, amiből persze megint nem lehetett semmit sem érteni. A tömeg részben éljenzett, részben nemtetszését nyilvánította. Már későre járt, és arra a következtetésre jutottam, hogy mivel holnap reggel fél hatkor a munkahelyemen kell lennem, itt pedig ma már egyébként sem történik semmi, hazamegyek Budakeszire. Ez is jellemzi teljes politikai vakságomat.