Leginkább szimbolikus ügyek miatt robbannak ki viták. Az egyik ilyen vitakérdés volt a Marx-szobor ügye. Mióta rektor vagyok, senki nem állt elő komolyan azzal az ötlettel, hogy Marxot tegyük ki az aulából, de tudom, ez még mindig ott motoszkál többek fejében. Amíg én rektor vagyok, nem fogom kidobni. 1993 tavaszán Bohó Róbert – aki 1956-ban az egyetem oktatója volt – vetette föl azt a gondolatot, hogy legyen egy Nagy Imre-emléktábla az egyetemen. Ezt az ötletet örömmel elfogadtam. Bejelentettem, senki sem szólt ellene. Gondolkoztam rajta, hogy ha Nagy Imrét kitesszük, akkor tegyük ki Teleki Pált is, ő is az egyetem tanára, sőt dékánja volt, ő is miniszterelnök volt, és bizonyos értelemben ő is feláldozta az életét az országért. Ezt is bejelentettem. Először erre sem szóltak semmit, de aztán elkezdődött, hogy miért is tesszük ki Nagy Imrét, miért is tesszük ki Telekit. Amin csodálkozom, mert ahogy Nagy Imre összes cselekedetével sem tudok azonosulni, úgy Teleki minden cselekedetével sem. Mégis, mindkettő a magyar történelem nagy alakja, mindkettő azok közé tartozott, akikre tisztelettel tudok gondolni, és mindkettő az egyetemen tanított. Nagyon sok kollégám egyetért velem, de a vitában nyilvánvalóan pártszempontok, politikai indulatok csaptak össze.