Tovább a szövegrészlethez...
közéleti tevékenység

Talán nem érdektelen elmondani, hogyan vállaltam el az OTKA elnökségét. 1990-ben, karácsony és újév közt megcsörrent a telefon a lakásunkon, hogy Antall József keresi Andorka Rudolfot. Győzködni kezdett, hogy vállaljam el a művelődési miniszteri posztot. Nemet mondtam. Erről beszélgettünk húsz-huszonöt percig, és azután azt kérdezte: „Ugye, azért az OTKA-elnökséget elvállalod?” Kínos lett volna azt mondani, hogy azt sem. Ráadásul Antall Józseffel a gyermekkori ismeretség és jó viszony alapján szolidaritást éreztem, így, amikor a támogatásomat kérte, nem akartam teljesen visszautasítani. Másrészről pedig láttam, hogy a kutatási pénzek elosztásánál nem minden esetben érvényesültek a tudományos érdekek. Azzal vállaltam el tehát a tisztséget, hogy megpróbálom tisztességesen csinálni. Biztosan nem sikerült tökéletesen, mindenesetre mrgpróbáltuk a tudományos kritériumok alapján elosztani a támogatást. Az OTKA felépítése olyan, mint egy fejlett, nyugati, demokratikus országban a tudományos pályázatokat elbíráló intézményeké. Mindenki pályázhat, tudósok mondják el véleményüket a pályázatról, szakmai zsűrik és tudományterületi kollégiumok döntenek. Azt hiszem, ilyen szempontból tisztességesen zajlik a munka. Nagy baj, hogy az összeg, amit az OTKA kap, állandóan csökken. Bizonytalanságban nehéz átgondoltan és tervszerűen megoldani a tudományos kutatás finanszírozását.