Tisztségeim megszaporodásával is tudományos teljesítményem az elsődleges. A magyar szociológusok publikációinak számát tekintve biztosan az elsők közt vagyok, sok a külföldi publikációm is. A másik tényező: a rendszerváltozással létrejött vákuum fölfelé szívott. Én nem voltam párttag, a múltamban nincs olyan folt, ami gátolta volna, hogy valamilyen pozíciót kapjak. A helyzet volt olyan, hogy az egyetem nagy része egyik pártnak sem elkötelezett rektort akart, aki viszonylag normális viszonyt ápol az egyetem nagy többségével. Ahogy egy hallgató megfogalmazta: „A professzor úrról nem lehet elképzelni, hogy egyik napról a másikra kirúgja az egyetem egyharmadát.” Tőlem nem féltek, mert én nyugodt átmenetet biztosítottam. Megpróbálták felhasználni ellenem, hogy Antall József iskolatársa voltam, sokan azt várták, hogy az MDF helytartója leszek. Erre azt mondtam, hogy valóban Antall iskolatársa voltam, de Tőkei Ferencnek pedig nyolc éven keresztül voltam osztálytársa, nagyon jó barátságban vagyok is vele – ettől még nem vagyok marxista. Nem is tudom, az Akadémia, miért engem választott taggá. Különösebb ismeretségekkel nem rendelkeztem, amelyek ezt elősegítették volna. Az Akadémia nyilván olyan társadalomtudósokat akart választani, akik sohasem voltak párttagok. A szociológusok közül kézenfekvőnek tűnt, hogy engem választanak, mert hasonló „előfeltételekkel” csak Cseh-Szombathy László és én rendelkeztem. Az én megválasztásomat követően, 1993-ban ő is akadémikus lett.