Tovább a szövegrészlethez...
1956

Néhány civil sebesült is bekerült, olyanok, akiknek belövés érte a lakását. Az oroszok, ha valami gyanúsat észleltek, mindjárt lőttek, vaktában, minden irányban. November 4-ig a halottas kamránk nagyjából kiürült, de utána hat-nyolc nap alatt nyolcvanöt halott halmozódott föl a kórház területén. Nagyon nagy szám, egy szokványos kórházi proszektúra halottas kamrája hat, nyolc, esetleg tíz holttest befogadására alkalmas, ezért egy-egy rekeszbe több holttestet tettünk, majd a boncterem kövezetére fektettük a lepedővel letakart halottakat. Nyolc-tíz orosz katona is feküdt a sebészeti osztályunkon, mind lőtt sérüléssel. Nem különítettük el őket a magyar sebesültektől, fiatalok voltak, mint a mi felkelőink, a bajban már kölcsönösen segítették egymást. Az oroszoknak persze halottaik is voltak, mentőseink orosz tankból kiszedett, megszenesedett tetemeket is hoztak be, de a sebesültjeik közül nálunk nem halt meg senki. A harcok után tájékoztattuk az orosz városparancsnokságot a nálunk lévő sebesültekről és holttestekről. Egyszer elszállították a halottakat, majd november 12-e körül beállított a Péterfy Sándor utcába egy tank, egy páncélautó géppisztolyos, rohamsisakos katonákkal, mögöttük két katonai mentőautó, aztán megint páncélautó és megint tank. Csak így mertek bejönni, holott akkor már vége volt a harcoknak. Az orosz sebesülteket a mi embereink hozták le az osztályokról, aztán az oroszok elvonultak velük.