A Központi Munkástanács falragaszokon tette közzé felhívását, hogy november 23-án délután két és három óra között magyar ember ne lépjen az utcára. Impozáns látvány volt: kinéztünk az ablakon, és egyetlen civilt sem láttunk az utcán. Ha itt-ott mégis felbukkant egy-két ember, az ablakokból olyan pfújolásban részesült, hogy ész nélkül berohant egy kapualjba. A jó ég tudja, mit gondoltunk, elérhetünk-e bármit is ezzel a passzív ellenállással. Az biztos, hogy minden ilyen akciónak az volt a jelentősége és értéke, hogy tudtára adja a világnak, nem törődünk bele a forradalom eltiprásába. Szilveszter estéjén gyertyát rakunk ki az ablakokba, mindenki tudta, miért. December 30-án a Zeneakadémián Ferencsik János Beethoven Eroica szimfóniáját vezényelte. A második tételt, a gyászindulót állva hallgatta a közönség. Az előcsarnokban a Vöröskereszt gyűjtött a károkat szenvedettek megsegítésére. Bőven dobáltunk pénzt a kihelyezett ládába. A társadalom akkor nagyon adakozó volt. Csak egyszer kellett szólni, hogy soron kívüli véradásra van szükség, százával jöttek az emberek.