A Magyar Orvostörténelmi Társaságba 1973 őszén léptem be. 1982-ben tervbe vettük, hogy összeállítunk egy magyar orvostörténeti monográfiát, meg is alakult rá a munkaközösség. Később a sűrűsödő szakmai viták, majd a kiéleződő konfliktusok miatt lemondtam mindennemű választott tisztségemről, és a monográfiában való közreműködésemről is: túlságosan szakszerűtlennek ítéltem a feldolgozási szempontokat. A fő problémát az jelentette, hogy az orvostörténetet művelők többségében a múzeum és a könyvtár alkalmazottai, akik bölcsész végzettségűek – történészek, irodalomtörténészek, legjobb esetben könyvtárosok –, nem ismerik az orvosi szakmát és annak gondolatrendszerét, a történettudományt szakszerűen művelik, de az orvostörténetet nem. Kezdetben naiv jóhiszeműséggel azt hittem, hogy a társaságban lesz lehetőség komoly, szakszerű tudománytörténeti munkára. Az orvoskollégák viszont nemigen mutattak hajlandóságot rá, hogy megismerkedjenek a tudománytörténet-íráshoz szükséges történeti segédtudományokkal – noha még továbbképzést is szerveztem a témában –, a történészeknél pedig arra nem találtam igyekezetet, hogy mélyebben megismerjék az orvostudományt.