Tovább a szövegrészlethez...
megtorlás 1956 után

960-ban Vácott voltam, amikor a nevezetes éhségsztrájk volt, én azonban a kórházban voltam. Az idősebbek, a régebbi rabok mondták, az a szokás, hogy kórházban, a gyógyítás alatt nem sztrájkolunk. Akkor egy nagy influenzajárvány volt, háromszor is voltam kórházban. Amikor visszamentem a zárkába, azt mondtam, ha itt lettem volna a körletben, én is sztrájkoltam volna veletek. Volt köztünk valaki, akiről gyanítottuk is, hogy besúgó, nyilván az jelentett fel. Kivittek bennünket az udvarra. Én még annyi pléhcsillagos őrnagyot meg alezredest életemben nem láttam. Fölolvasták, hogy a sztrájkban való részvételünkért büntetésben részesülünk, azalatt kedvezmény nincs, és a további kedvezményből ki is vagyunk zárva. Ami burkoltan azt jelentette, hogy a teljes ítéletet le kell ülni. Elkerülök Nosztrára, rögtön jelentkezem kihallgatásra: én kórházban voltam, alá is írtam az ívet, hogy nem sztrájkoltam, nem tudom, miért kerültem ide. Rendben van, majd ha visszakerül Vácra, ott jelentkezzen. De nem Vácra kerültem, hanem a Gyűjtőbe. Rögtön jelentkeztem. Nosztrán kellett volna elintézni az ügyet – mondták. 1960-ban, édesanyám halála után hagyatéki tárgyalásom volt, ott mesélte el a feleségem, hogy az utolsó válasz, amit a börtöntől kapott, hogy a férje ügyét megvizsgáltuk. Igaz, hogy férje nem vett részt a sztrájkban, de a többieket biztatta, amit maga is elismer.